Olyan munkajogi ismeretekkel találkozhattak a diákok, amelyeket egy állásinterjún, vagy egy munkalehetőség megragadása alkalmán használhatnak fel. Hoczek László, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum igazgatója elmondta, a napot a MÉDOSZ-al közösen szervezték meg. „A térségünkben megjelenő, meghatározó résztvevő cégek jöttek ma el hozzánk a Zalaerdőtől a Szombathelyi Erdőgazdaságon át a TAEG-ig. Ezek lehetnek a leendő munkahelyei a diákoknak, így fontos hogy minél előbb tapasztalatot szerezhessenek az elvárásokról, és beszélhessenek a munkáltatókkal” - tette hozzá a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum igazgatója.
A Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari, Vízügyi és Vendéglátó Dolgozók Szakszervezetének elnöke, dr. Huiber Tibor hangsúlyozta, nemcsak a közös eszmecsere, hanem előadások is segítik a diákok. „Szakértők, coach-ok, munkapiaci ismerettel rendelkező előadók felvázolták a jelenlegi magyar munkaerőpiaci jellemzőket a hallgatóságnak, és az álláskereséssel kapcsolatban is kaphattak válaszokat a diákok” - tette hozzá dr. Huiber Tibor.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fde%2F81%2Fdsc03305_9pf6.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fdb%2F84%2Fdsc03294_s8wz.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F16%2Ffd%2Fdsc03297_fv2z.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fde%2F81%2Fdsc03305_mz8g.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd6%2F9f%2Fdsc03308_f25i.jpg)