| 2022. május. 2. | 1 perc olvasás

Árokba hajtott az embercsempész

Az anyagi káros balesetet követően a sofőr és utasai elmenekültek. A rendőrök a személyautó vezetőjét és utasait rövid időn belül elfogták.

Lakossági bejelentést követően ellenőriztek a járőrök  2022. május 2-án 9 óra 17 perckor Csapod belterületén egy magyar rendszámú gépkocsit, ami defektet kapott, és az út melletti árokban az oldalára borulva állt meg. Az autó sofőrje és az utasai a helyszínről elfutottak ugyan, azonban a görög útlevéllel rendelkező 27 éves férfit –, aki a járművet vezette - a rendőr járőr a közelben feltartóztatta, és ruházatának átvizsgálásakor előkerültek nála az elhagyott gépkocsi papírjai, kulcsai. Ezt követően az egyenruhások a környéken igazoltatták  a feltételezett utasokat is, kilenc – magukat afgán, quineai, illetve burundi állampolgárnak valló – külföldit, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Soproni Rendőrkapitányságra előállították.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Legnépszerűbb cikkek