| 2018. február. 19. | 1 perc olvasás

Asztalitenisz: Vegyes érzelmek a duplafordulós hétvége után

A tavaszi szezon nyitányaként egy duplafordulós hétvége várta a soproni Extra Ligásokat, amely egy vereséggel és egy bravúros döntetlennel végződött. A fiúk nem elégedetlenek az eredménnyel, de úgy érzik többre is képesek.

Szombaton a DVTK csapata volt terítéken, amely meccs – nem megszokott módon – Budapesten került lejátszásra délután 16 órási kezdéssel. Az eredmény 2-6 lett a miskolciak javára, a jó formában lévő Kramarics Gergőnek sikerült két mérkőzést nyernie.

Másnap reggel folytatódott a program, vasárnap a szécsényiek érkeztek, mely csapatról el kell mondani, hogy őszi összetételükön változtattak, és így a nem kis múlttal rendelkező Pagonyi Róbert is asztalhoz állt. A meccs képe az elejétől negatív képet mutatott a hazaiak szemszögéből, 1-5-ös előnyt szerzett a Szécsény, melyben 3 döntőszett is a javukra billent. De a fiúk nem adták fel a küzdelmet és végül sikerült felállniuk, 5-5 lett a végeredmény.

A nyert mérkőzések a következőképpen alakultak: Katona 2, Markó 2 és Kramarics 1 mérkőzést nyertek. Február 25-én, vasárnap 11 órakor pedig a Komló csapata érkezik a Kőszegi úti sportcsarnokba, ahol szintén kiélezett összecsapás várható, egyértelműen a győzelem a cél. 

Legnépszerűbb cikkek