Az egybegyűlteket dr. Katona György rektorhelyettes köszöntötte, aki kiemelte, hogy bár a diplomájukat kézhez kapó hallgatók még a pályájuk elején járnak, mégis ők alkotják majd a leendő vezetők táborát a jövőben. A rektorhelyettes az ezzel járó felelősségre és a sikerhez vezető esetleges kudarcokon és nehézségeken való túllendülés fontosságára hívta fel a figyelmet.
Ezt követően dr. Heil Bálint dékán ünnepi beszédében a sorokban ülő egyetemistáknak a megállíthatatlanul és gyorsan múló időről, az elcsendesedés szükségességéről és az itt szerzett, életre szóló emlékeik kiemelkedő szerepéről beszélt. A nagyvilágba kilépő diákokat arra buzdította, ne hagyják, hogy mások a saját kudarcaikon alapuló korlátaikkal befolyásolják, hogy ki meddig juthat el az életben.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%2520janu%25C3%25A1r%2F20230122%2520Zsuffa%2520T%25C3%25BCnde%2Femk%2520dipl2.jpg)
Az ünnepi köszöntőket Bérczy Dóra Judit, Besim Ajvazi, Hegedéné Nemes Viktória Erzsébet és Mátra Zoltán Soma PhD doktorok fogadalomtétele és doktorrá avatása követte, majd a végzős hallgatók eskütétele és diplomájuk átvétele következett.
Az Erdőmérnöki Kar oktatási dékánhelyettese, dr. Kovács Gábor arról számolt be, hogy a 2022/23-as tanév őszi szemeszterében 55 fő tett sikeres záróvizsgát. A földmérő és földrendező alapszakon 10 fő, a környezetmérnöki alapszakon 2 fő, a természetvédelmi mérnök alapszakon 7 fő, a vadgazda mérnök alapszakon 11 fő, a környezetmérnök mesterszakon 7 fő, a természetvédelmi mérnök mesterszakon 2 fő, a vadgazda mérnök mesterszakon 1 fő, az erdőpedagógia szakirányú továbbképzésen 3 fő, a vadgazdálkodási igazgatási továbbképzési szakon pedig 12 fő záróvizsgázott le eredményesen.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%2520janu%25C3%25A1r%2F20230122%2520Zsuffa%2520T%25C3%25BCnde%2Femkdipl3.jpg)
Kis Enikő természetvédelmi mérnök és Stumphauzer Laura okleveles környezetmérnök hallgatók külön dékáni dicséretben részesültek kiemelkedő teljesítményük miatt.
A oklevelek átvételét követően a ceremóniát a hagyományőrző Erdészhimnusz zárta.
Borítókép: Soproni Egyetem