| 2022. november. 7. | 3 perc olvasás

Átadták a felújított Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskolát

Átadták a felújított Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskolát. A fejlesztés során egy tornacsarnokkal is gazdagodott az intézmény, amely a településen élők számára is sportolási lehetőséget biztosít. A beruházás a magyar kormány támogatásával valósult meg.

Diákok műsorai színesítették az ágfalvi általános iskola hivatalos átadó ünnepségét. A fejlesztés keretében megújult a földszinti rész, és új tantermek is épültek. Az ünnepségen Ritter Imre, a magyarországi német kisebbség parlamenti képviselője köszöntötte a résztvevőket.

fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás
„A mai oktatásban rendkívül fontos, hogy a gyermekeknek élményt adjunk, és ehhez hozzátartozik a körülmény is.  Fontos, hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni, szeressenek tanulni, ebben az utóbbi években nagyot tudtunk előre lépni, 75 nemzetiségi óvodát és iskolát vettek át a helyi nemzetiségi önkormányzatok, és kivétel nélkül mindegyikben jelentős fejlesztéseket tudtunk végrehajtani

- hangsúlyozta Ritter Imre.

fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár kiemelte: a magyar kormány elkötelezett abban, hogy támogassa a nemzetiségi intézményeket értékeik és hagyományaik megőrzésében.

„Többszörösen is fontos a beruházás, amely szimbolikus is egyben, hiszen a kommunizmus idején Ágfalváról 1500 németet űztek el, nekünk kötelességünk, hogy kárpótoljuk a közösséget, amelyet egykor ilyen veszteség ért. Mindazoknak, akik itt maradtak és megőrizték a kultúrájukra jellemző sajátosságokat, nagyon fontos az iskola. Az intézmény nagyszerű megújuláson esett át és bővült egy sportcsarnokkal is. Mind a pedagógusokat, mind a gyermekeket egy szebb és jobb környezet fogadja ezután

mondta el Soltész Miklós.

fotó: Griechisch Tamás

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta: a példaértékű fejlesztésnek köszönhetően az Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskolában a legkorszerűbb és legmodernebb körülmények között tanulhatnak a gyermekek.

"A magyar kormány közel egymilliárd forintos támogatásával újult meg a Váci Mihály Általános Iskola, ez egy óriási fejlesztés. Új sportcsarnokot is kapott az intézmény, ami rendkívül hiánypótló volt a településen. Hosszú évtizedek óta vártak erre az ágfalviak, és büszke vagyok arra, hogy választókerületünk egyik legszebb és legmodernebb iskoláját tudtuk létrehozni. Ezekben a nehéz időkben is lehet értéket teremteni, köszönöm a magyar kormány, az önkormányzat, a német nemzetiségi önkormányzat és mindenki munkáját, aki ebben a fejlesztésben közreműködött."

- tette hozzá Barcza Attila.

Pék Zsuzsanna, Ágfalva polgármestere elmondta: a település életében ez egy olyan mértékű beruházás, melyre még nem volt példa. 

fotó: Griechisch Tamás

„2015-ben a német nemzetiségi önkormányzat átvette az általános iskola fenntartói szerepét. Az iskola elavult, korszerűtlen állapotban volt, így megérett már a felújításra. Tantermekkel bővült az intézmény, illetve egy tornacsarnokkal, amely nemcsak az iskola, hanem a település érdekeit is szolgálja majd”

- mondta el a polgármester.

Az ünnepség során a résztvevők ünnepélyesen felavatták a megújult intézményt. Az épületet Németh Attila plébános és Heinrichs Eszter evangélikus lelkész áldotta meg. 

fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás

Az eseménysorozat végén az intézmény tanárai és diákjai egy futballmérkőzéssel avatták fel a tornacsarnokot. A mérkőzésen Soltész Miklós államtitkár, Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármestere és Barcza Attila országgyűlési képviselő is részt vett.

fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek