| 2018. december. 7. | 3 perc olvasás

Átadták a felújított Bánfalvi Hősi Temetőt

Rengeteg katona nyugszik a Bánfalvi hősi temetőben – közülük sokan Sopronban, vagy annak környékén éltek hajdanán. Hogy áldozatukhoz méltó helyen alhassák örök álmukat, 150 millió forintos kormányzati támogatásból felújították a sírkertet. A megújult Bánfalvi temetőt pénteken adták át, és szentelték fel ünnepélyes keretek között.

- A soproni polgárok mindig is büszkék voltak városuk gazdag katonai hagyományaira – hangsúlyozta Dr. Fodor Tamás polgármester, aki Sopron önkormányzata nevében köszöntötte a megjelenteket. - Maga Sopron vármegye is katonai céllal jött létre, a Magyar Királyság nyugati határainak védelméért. Az I. Világháború is különösen fontos volt Sopron számára, mivel katonaváros volt. Minden fegyvernemmel büszkélkedhetett, ugyanis közel volt a monarchia központjához, Bécshez – fűzte hozzá.


fotó: Griechisch Tamás

A polgármester kiemelte: a soproni katonák hazájukhoz hűen, becsületesen, és bátran küzdöttek. - Ott harcoltak 1914-ben a Kárpátok gerincén – mondta. - A birodalom elit alakulatának számító soproni huszárok Limanowánál tanúsított hősiessége nélkül az orosz csapatok betörtek volna hazánkba is. A 18-as soproni honvédek 1917-ben küzdöttek az Ojtozi-szorosban, és nagy véráldozattal védték a történelmi Magyarország határait a román csapatoktól, akik képtelenek voltak rajtuk áttörni. Minden 18 ezer soproni honvéd hősi halála árán sikerült. De nem szabad felejteni a 76-os honvédeket, akik közül nyolcezren adták életüket a hazáért – részletezte Dr. Fodor Tamás, aki a 13-as számú tábori tüzérezred helytállását is méltatta.

- Sopron városa nem csak büszke ezekre a történelmi hagyományokra, hanem becsülettel ápolja is azokat – hangsúlyozta a polgármester. - Ennek jegyében, az I. Világégés centenáriumi évfordulóin, 2014-től minden évben megemlékeztünk az eseményekről. Ennek a rendezvénysorozatnak méltó befejezése a Bánfalvi hősi temető felújítása. Ennek keretében az emlékmű mellett közel 1500 első világháborús sírt újítottunk fel, de renováltuk a gyalogutakat, és a lépcsőket is. Megtörtént a kapuk helyreállítása is, és az információs térképekkel ellátott útba igazító táblák is megújultak. Ezek mellett kertészeti munkáknak is köszönhető, hogy hősökhöz méltó hely lett a temető – részletezte Dr. Fodor Tamás, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a temető felújításában, így Magyar Kormánynak is, amely a Honvédelmi Minisztériumon keresztül 150 millió forinttal támogatta a nemes célt.

- Hogy mit jelent a háború pokla? Ezt mi, egy boldogabb kor gyermekei nem tudjuk, aligha érthetjük – hangsúlyozta ünnepi beszédében Dr. Udvardi Endre ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Jogi Főosztályának vezetője. - El sem tudjuk képzelni, mit jelent az, hogy ha egy hegy védelmében három naponta elvérzik egy ezred. Azt sem, hogy milyen sebesülten, étlen-szomja, két napon és éjszakán át feküdni az ellenséges vonalak közt a senki földjén – mondta, majd hozzáfűzte: az I. Világháború pusztítása során naponta tízezrek néztek megtört tekintettel az égre. - Ebben a világégésben minden magyar család érintett volt valahogyan, ezért az utókornak emlékeznie kell az elesett hősökre – hangsúlyozta az ezredes, aki méltatta a soproni honvédek teljesítményét, és elismerő szavakkal illette a megújult hősi temetőt is.  


fotó: Griechisch Tamás

A felújított temetőt Horváth Kornél főhadnagy, katolikus tábori lelkész, valamint Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök szentelték fel.  

Az áldás után megkoszorúzták az I. Világháborús emlékművet. A Honvédelmi Minisztérium nevében Dr. Udvardy Endre ezredes, Sopron város nevében pedig Dr. Fodor Tamás polgármester helyezte el az emlékezés virágait. Koszorúzással rótta le tiszteletét az elhunytak előtt Matyi Tibor alezredes, a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnokhelyettese is.


fotó: Griechisch Tamás

A rendezvény végén a megemlékezők a sírokhoz vonultak, ahol mécsest és virágok helyeztek el. A megemlékezésen részt vett Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője mellett az önkormányzat több képviselője is.  

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek