| 2019. augusztus. 30. | 3 perc olvasás

Átadták a felújított Lackner Kristóf Általános Iskolát!

Mintegy 350 millió forintos fejlesztés valósult meg a Lackner Kristóf Általános Iskolában. Ennek célja a hatékonyabb energiahasználat és a racionálisabb energiagazdálkodás elősegítése volt. Az elkészült iskolaépületet pénteken adták át sajtótájékoztató keretében.

Új nyílászárók, hő- és vízszigetelés, korszerűsített fűtési rendszer, új radiátorok, és egy 72 darabos napelem rendszer – ezek mind megvalósultak a Lackner Kristóf Általános Iskolában. Így a diákok egy teljesen új épületbe térhetnek vissza hétfőn. - Ezek a gyermekek megérdemlik, hogy ilyen modern és környezetbarát iskolába járjanak – emelte ki Forrás Béla igazgató. - Ez utóbbi szemlélet nagyon fontos a felnövekvő generáció számára, így mi is tudatosan próbáljuk közölni velük, hogyan tudják óvni a Földet – fűzte hozzá.


fotó: Griechisch Tamás

A Lackner Kristóf Általános Iskola 1977-ben nyitotta meg kapuit, az akkoriban épült Jereván lakótelep igényeinek kiszolgálására. 1982-ben vette fel Lackner Kristóf egykori polgármester nevét. Az intézményt ugyan az évtizedek során karbantartották, azonban jelentős felújítására idáig nem került sor. - Egy hosszú fejlesztési folyamat eredményeként állhatunk ma itt a felújított iskola előtt - hangsúlyozta Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok. - Megújult egy olyan intézmény a városban, amihez 40 éve nem nyúltak hozzá. De nem csak ez az egy épület lett korszerűbb az elmúlt időszakban, ugyanis az elmúlt 1,5-2 esztendőben számos más városi intézményt is fel tudtunk újítani kormányzati támogatásnak köszönhetően: úgy bölcsődéket, óvodákat és iskolákat is. Ezek jellemzően energetikai célú korszerűsítések voltak. Én, mint egy 9 éves gyermek édesapja nagyon tudok örülni ezeknek a projekteknek, hiszen azt szeretném, hogy minden gyermek XI. századi körülmények között tudna tanulni és fejlődni – indokolta.


fotó: Griechisch Tamás

Dr. Fodor Tamás elmondta: a beruházás hozzájárul ahhoz, hogy Sopron teljesíteni tudja a szén-dioxid kibocsátásra vonatkozó vállalásait. A polgármester hozzátette: városunk ebben a tekintetben nemzetközi viszonylatban is jól szerepel. - A Megyei Jogú Városok Szövetsége vállalta dr. Áder János köztársasági elnöknél a szén-dioxid kibocsátás országos szintű csökkentését – folytatta Sopron polgármestere. - Ennek a Lackner Kristóf Általános Iskola egy fontos állomása. Itt nem csak a szén-dioxid termelés csökkent, hanem villamosáram termelés is folyik. Ugyanis a tetőre napelemeket helyeztünk el 17 kilowatt nagyságrendben, ami éves szinten közel egymillió forint rezsiköltség megtakarítást jelent a fenntartónak, a Soproni Tankerületi Központnak – fejtette ki dr. Fodor tamás.

 - A Jereván lakótelep önkormányzati képviselőjeként, a Jereván Településrészi Önkormányzat elnökeként képviselőtársaimmal – Csiszár Ákossal és Magas Lászlóval együtt - annak a felhatalmazásnak köszönhetően, amit a választóktól kaptunk egy újabb sikeres, jelentős fejlesztést adhatunk át a mai napon a sok eredményes fejlesztés, építés után: ez a teljesen felújított Lackner-iskola – mondta Tóth Éva a Jereván önkormányzati képviselője.

- Köszönetet mondok az alsó- és felsőtagozatos diákoknak, a tantestületnek, az iskola minden dolgozójának és külön igazgató úrnak azért az együttműködésért, együttgondolkodásért, partnerségért, amely eredményre vezetett a felújítás során. Köszönet illeti a szülőket, akik szintén együttműködéssel és aktív módon segítették a sikeres felújítást. Köszönet jár a tervezőnek, a beruházónak, a kivitelezőnek és minden közreműködőnek. Köszönöm a Jereván településrészen élő embernek, aki felhatalmazásukkal bíztak abban, hogy tenni tudunk és tenni fogunk az itt élők érdekében. A tőlük kapott megbízatás adott erőt a munkához. Köszönet Sopron város vezetőinek, Dr. Farkas Ciprián tanácsnoknak, a Részönkormányzat tagjainak, akiknek munkája szintén hozzájárult a projekt sikeréhez és köszönet az adófizető polgároknak, akiknek pénze benne van a felújításban, mint ahogyan Magyarország kormányának köszönet azért, hogy oktatás-, nevelés-politikája része az iskolafelújítás, amelyre jelentős összegeket szán 2010 óta, és amelyben partnere az önkormányzatoknak – fogalmazott Tóth Éva. 

Marek János, a Soproni Tankerületi Központ igazgatója elmondta: a központ az energetikai felújításon túl 31 millió forintos fejlesztést valósított meg az épületben. Ennek keretében megújult 8 tanterem és elvégezték 4 mosdó felújítását is.

Az átadáson részt vett Dr. Simon István alpolgármester, Dr. Magas László önkormányzati képviselő és Csiszár Szabolcs sportfelügyelő is, aki az iskola és a településrész jelentős sportéletéről beszélt.


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek