| 2021. június. 9. | 3 perc olvasás

Átadták a forgalomnak az M85-ös Sopron Kelet – Balf csomópont közötti szakaszát

Szerdán átadták az M85-ös autóút Sopron Kelet forgalmi csomópont - Balfi csomópont közötti szakaszát. A városvezetés jelenlétében tartott hivatalos átadáson Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése a gazdaság fejlődését is szolgálja, ami nemzeti ügy és prioritás.

Szerdán tartották meg az M85-ös autóút Csorna Nyugat – Balf csomópont ünnepélyes átadását.

Tavaly decemberben az M85-ös út Csorna - Sopron Kelet közötti 51 kilométeres szakaszát adták át a térség legnagyobb beruházásaként, a kivitelezés tovább folytatódik a Sopron Kelet csomópont-Fertőrákos 6, 4 kilométeres szakasz kivitelezésével. A mai napon ebből 2, 5 kilométert adtak át a közlekedőknek a balfi csomópontig. A forgalomvizsgálatok azt mutatták, hogy szükséges az átadás, hiszen direkt kapcsolat alakul ki Sopron-Balf városrésszel és a Sopron keleti csomópont is nagyban tehermentesül a forgalom alól - tudtuk meg Kiss Boglárkától, a NIF Zrt. szóvivőjétől.


Fotó:Griechisch Tamás

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese arról beszélt, hogy a kormánynak több célja van a közutak fejlesztésével. Azt szeretnék, hogy minden megyei jogú város be legyen kötve a gyorsforgalmi úthálózatba 2x2 sávos úton, másrészt ezeket az utakat el szeretnék vezetni az országhatárokig, harmadrészt pedig azt szeretnék, hogy éljen bárki bárhol az országban, harminc percen belül oda tudjon érni egy gyorsforgalmi útszakaszhoz. Fontos a térségben élő családok biztonságos és gyors közlekedése, a vállalkozások versenyképességének javítása. A parlamenti és stratégiai államtitkár kiemelte: a közlekedési infrastruktúra fejlesztése a gazdaság fejlődését is szolgálja, ami nemzeti ügy és prioritás.


Fotó:Griechisch Tamás

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője hangsúlyozta:A térségben élők évtizedes álma vált valóra azzal, hogy Sopron bekapcsolódott a hazai gyorsforgalmi úthálózatba. Ez a soproniak és a térségben élők számára gazdasági és közlekedési szempontból is hatalmas lehetőséget jelent. A mai napon az M85 gyorsforgalmi út balfi csomópontját adtuk át. Sopron városát a jövőben 2 lehajtón lehet megközelíteni és elhagyni. A Magyar Kormány támogatásával, hazai forrásból valósul meg a fejlesztés.


Fotó:Griechisch Tamás

– Jövőre át fogjuk adni a Pozsonyi útig terjedő szakaszt, a Mély úti elkerülővel együtt, majd azt követően az alagúton keresztül érhető el az osztrák–magyar államhatár 2024-ben reményeink szerint. Magyarországon egyedülálló módon egy 780 méter hosszú alagút kialakítása zajlik. Köszönöm a soproniak türelmét, amit a kivitelezések idején tanúsítanak – tette hozzá dr. Farkas Ciprián Sopron polgármestere


Fotó:Griechisch Tamás

Az eseményen Sopron városvezetése részéről jelen volt még dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek, Molnár Ágnes országgyűlési képviselő, valamint Sopron korábbi polgármestere, dr. Fodor Tamás és korábbi országgyűlési képviselője, Firtl Mátyás is. Az útszakaszt Horváth Imre városplébános, Pelikán András evangélikus lelkész, illetve Stummerné Nagy Ágnes református lelkipásztor áldotta meg.

Az M85 autóút következő szakasza a Sopron-kelet csomópont – Fertőrákos csomópont közötti rész.

A 6,4 km hosszú szakaszon 2×2 sávos autóút került kiépítésre fizikai elválasztással (szalagkorlát), leállósáv nélkül, 24,60 m koronaszélességgel és 2,50 m stabilizált padkával. Elkészült 7 db műtárgy, valamint a Balf és a Fertőrákos különszintű forgalmi csomópontok is.

A kivitelezést a DS Konzorcium végzi, nettó értéke 20,4 Mrd Forint.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Címkék: M85

Legnépszerűbb cikkek