| 2022. október. 16. | 1 perc olvasás

Átadták a kapuvári Szent Sebestyén-templom felújított tornyát

Átadták a magyar templomfelújítási program részeként megújult Szent Sebestyén-templom tornyát és tetőszerkezetét vasárnap Kapuváron.

Az ünnepégen Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy a kormány 2014 óta fordít jelentős forrásokat egyházi intézmények, épületek és templomok fejlesztésére, megújítására a központi költségvetésből. Kiemelte, hogy még ezeknél a forrásoknál is nagyobb volt a tavaly elindított magyar templomfelújítási program. Hozzátette: ennek részeként több mint 26 milliárd forint támogatásból 1400 templom újult meg Magyarországon és további négyszáz a Kárpát-medence más, magyarok lakta területein.
Úgy vélte, a Kapuvár gartai városrészében található Szent Sebestyén-templom tornyának és tetőszerkezetének megújítása jelentősen javítja a városképet. Közölte, a városban az elmúlt években több mint hetvenmillió forint kormányzati támogatással, önerővel és adományokkal kiegészülve mintegy százmillió forintból újulhatott meg több templom is.

Hámori György, Kapuvár polgármestere arról beszélt, hogy a templomtornyok irányt mutatnak az embereknek, szakrálisan és fizikailag is.
Az M85-ös gyorsforgalmi út megépülésével a városban a közlekedés átterelődött a gartai városrészre, így aki a Győrből vagy Sopronból a városba érkezik, a Szent Sebestyén-templom tornyát látja meg először - fűzte hozzá.

Varga György plébános elmondta, hogy bár a templomot a kilencvenes években felújították, a tetőszerkezetet nem szigetelték, a horganyzott lemezeken a víz átcsurgott.
A tetőszerkezet és a torony megújítására a magyar templomfelújítási programban 15-15 millió forint támogatást kapott a plébánia - hangzott el.

A tornyot és a tetőszerkezetet Veres András megyéspüspök áldotta meg.


Borítókép: gartaiplebania.hu

Legnépszerűbb cikkek