Veress Ágnes, a Soproni Szakképzési Centrum kancellárja ismertette az átadott beruházást:
A központi konyhánkban külső szigetelés, nyílászárócsere, illetve tetőszigetelés történt meg első lépésben. Kicseréltük a radiátorokat, a későbbiekben várható az átadópult, illetve ennek a résznek közösségi térré való átalakítása.
Dr. Barcza Attila elismerő szavakkal illette az intézményt:
Nagyon büszkék vagyunk a Soproni Szakképzési Centrumra. A kormány támogatásának köszönhetően egy több mint 3,6 milliárd forintos fejlesztést hajtanak végre, ami öt intézményben tartalmaz infrastrukturális felújításokat. Itt, a Ferenczy János utca 60.-ban a megújult konyhát és étkezőt adtuk át. A centrum legnagyobb erejét és értékét kiválóan felkészült oktatói gárda adja és a Sopronban tanult gyermekek olyan szaktudást tudnak szerezni, amivel a piacon azonnal el tudnak helyezkedni.
Dr. Farkas Ciprián polgármester a diákok sikereit is kiemelte:
Sopron iskolaváros: az óvodától az egyetemig bezárólag a magyar oktatási rendszer teljes spektrumából fellelhető itt intézmény. Nagyon fontos, hogy az oktatás feltételrendszere biztosított legyen, és ez a jó épületállományt is magában foglalja. A Szakképzési Centrum kormányzati támogatás segítségével mindent elkövet annak érdekében, hogy megfelelő műszaki színvonalú épületekben lássa el a feladatát. Nem is akárhogyan teszik ezt, hiszen nemcsak a külcsín van rendben, de a belbecs is sikerekkel kecsegtet: centrum diákjai számos nemzetközi és hazai versenyen is a rendszeresen sikereket érnek el, amihez ezúttal is gratulálunk.
A rendezvényen köszöntőt mondott Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára, aki a projekt kapcsán az együttműködés fontosságát hangsúlyozta. A projektet és a beruházás ütemeit a Szakképzési Centrumtól Králik Tibor projektmenedzser és Kuntár Csaba főigazgató ismertették. Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Magas Ádám alelnök és önkormányzati képviselő, illetve a beruházást kivitelező cég vezetői is jelen voltak.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20250925%2520sszc%2520konyha%2520%25C3%25A9s%2520%25C3%25A9tkez%25C5%2591%2FDSC05338.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fae%2Fce%2Fdsc05234.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F7d%2Fa9%2Fdsc05262.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F26%2Fc1%2Fdsc05277.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F60%2Fc4%2Fdsc05309.jpg)