| 2020. január. 18. | 2 perc olvasás

Átadták a Szent Margit-díjat

Szombaton tartották az Árpád-házi Szent Margit templom búcsúját. A különleges alkalom során átadták a Szent Margit-díjat is, amelyet Bognár Istvánnak, az elismerés alapítójának és a templom építtetőjének adományoztak.

Árpád-házi Szent Margit ünnepe a világegyház számára is jeles alkalom - azonban a búcsúnak otthont adó templom számára különösen kedves ez a nap, hiszen ekkor az épület védőszentjét magasztalhatják. A ceremónia keretében egy különleges elismerést is átadnak a plébánia közösségének nevében. - Elődöm, Bognár István atya alapította az Árpád-házi Szent Margit-díjat, amely egy elismerés a plébánia hívő közössége részéről – tudtuk meg Marics Istvántól, az Árpád-házi Szent Margit templom plébánosától. - Ez olyan civileknek vagy klerikusoknak, tehát papoknak adományozható, akik valamilyen értelemben sok mindent letettek az asztalra a plébánia érdekében – fejtette ki.


fotó: Griechisch Tamás

A díjjal idén Bognár Istvánt, az Árpád-házi Szent Margit templom felépíttetőjét jutalmazták. A Győri Papnevelő Intézet spirituálisa kiemelte: ez a kitüntetés mindenki érdeme, hiszen a plébánia hívei kivétel nélkül rengeteget tettek imával, anyagi támogatással vagy fizikai munkával azért, hogy ez a templom felépülhessen. - Megtisztel engem ez a díj, amely azonban nem nekem szól elsősorban, hanem a közösségnek, amelynek az élén állhattam hét esztendőn keresztül – hangsúlyozta Bognár István. - Egy templom felépítése nem egy ember munkája, hanem egy egész csapaté. Nekem fantasztikus csapatom volt, akik velem együtt imádkoztak, gyűjtöttek és bizony még hétvégén is dolgoztak, ha úgy kívánta a szükség – osztotta meg velünk.


fotó: Griechisch Tamás

A szentmisét Bognár István a plébánia közösségének élő és megboldogult híveinek ajánlotta. A rendezvényen részt vett dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere és Abdai Zsolt képviselő is. Árpád-házi Szent Margitot a keresztények az önfegyelmezés és keresztény szeretet példaképének tekintik. A szent nevét viselő lővereki plébánia korábban egy kis épületben működött, amelyet egy új, modern templommal bővítettek ki. 2015. március 1-jén dr. Pápai Lajos megyéspüspök szentelte fel az új Szent Margit templomot.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek