| 2021. július. 30. | 4 perc olvasás

Átadták az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpontot

Hivatalosan is átadták az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpontot. A létesítmény közel félmilliárd forintos kormányzati forrásból épült meg. Nagy István agrárminiszter a megnyitón hangsúlyozta: a TAEG - a nevéhez méltóan - példamutató. Megmutatja, hogy a 21. századi ember számára mit jelent az erdő, és hogyan értékelődik fel a szerepe napról-napra. Az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont augusztus másodikától lesz látogatható.

A főépület termei interaktív eszközökkel felszereltek, amelyek az erdei életközösséget részleteiben szemléltető kiállítással együtt, felejthetetlen élményt nyújtanak a látogatóknak. A hatalmas édesvízi akváriumok egyike a büféből is jól látható. A büfé fedett teraszát a vadasparkkal fahíd sétány kapcsolja össze, amelyről kényelmesen megismerhetők a vadaspark állatai, mint például a dámvadak, a gímszarvasok, az őzek, a vaddisznók, illetve számos apróvadfaj.


fotó: Magasi Dávid

Az átadáson dr. Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében kiemelte:  a Tanulmányi Erdőgazdaság jellemzésekor nem csak egy gazdálkodó vállalatról kell beszélnünk. Az oktatás, a természetvédelmi funkciók mellett, az ökoturisztikai szerepvállalás is jelentős volt az erdőgazdaság életében. "Ma a TAEG Zrt. tíz tanösvényt, kilenc kilátót, látogatóközpontot, turistaházat, erdei tornapályát, erdészeti erdei iskolát, történelmi emlékhelyeket is üzemeltet. Az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpontot azért hoztuk létre, mert szeretnénk bemutatni az erdei ökoszisztémát, komplex értékeit szórakoztatóan, tudományosan és testközelből - tette hozzá. A köszöntőben továbbá elhangzott:  a jövőben is újabb és újabb elemekkel szeretnének bővülni, az ide látogató családok kikapcsolódását szolgálni, valamint az egyetemi hallgatók tanulmányait elősegíteni. Az Erdő Háza az erdőt hivatott bemutatni, amely a jövő generációjának figyelmét annak szépsége felé irányítja.


fotó: Magasi Dávid

- Az Erdő Háza mintegy 550 négyzetméteren mutatja be a Soproni Parkerdő élővilágát, emellett modern 3D-s technológiával megeleveníti a magyarországi nagyvadfajokat. A fiatalabb korosztály számára sokszínűen, játékosan mesél a természetről és az élővilág védelmének fontosságáról. Ez egyrészt népszerűsítés és figyelemfelhívás mindarra, amit a Tanulmányi Erdőgazdaság és a Parkerdő képviselnek - kezdte beszédét dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere. "Ugyanakkor az is nagyon hasznos, hogy mindez összekapcsolódik az ökoturizmus propagálásával. Egy csodálatos vadaspark alakult ki ezen a helyszínen, ahol lenyűgöző a környezet és a létesítmény is. Minden soproni büszke lehet az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpontra. Célja, hogy a Soproni Parkerdő élővilágát hitelesen, testközeleben mutassa be az idejövő látogatóknak. Sopron önkormányzatának és a Tanulmányi Erdőgazdaságnak az együttműködése több évtizedes múltra tekint vissza, hiszen közös a cél: a város polgárai és az idelátogató turisták számára egy szép természeti környezet biztosítása, festői szépségű erdei sétautak kialakításával, gyönyörű panorámát kínáló kilátók és játszóterek üzemeltetésével. Cél az is, hogy további látványosságokkal bővüljön a Soproni Parkerdő, mint például az Erdő Háza projekttel. Ez a létesítmény jól kiegészíti mindazokat a Modern Város Programban megvalósuló elemeket, amelyek a Lőverekben az elmúlt időszakban megvalósultak, illetve amelyek még folyamatban vannak. A városrész rendkívül impozáns, így gondoskodunk arról, hogy az Óváros szép és vonzó panorámájához hasonló legyen, hiszen mindkettőről híres Sopron. A város fejlődik, fejlődik a Soproni Parkerdő. Nagy öröm ez mindannyiunknak, köszönjük a magyar kormány segítségét, hiszen a szakmai és pénzügyi támogatásuk nélkül mindez nem valósulhatott volna meg - részletezte dr. Farkas Ciprián.


fotó: Magasi Dávid

Nagy István agrárminiszter a megnyitón elmondta: " Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl. Szeretném megköszönni a magyar erdészeknek azt a segítséget, amit nyújtottak ahhoz, hogy kitörjünk a bezártságból, és amikor lehetőségünk volt, kimehettünk a természetbe. Külön gratulálni szeretnék itt, Sopronban ahhoz is, hogy a TAEG - a nevéhez méltóan - példamutató. Olyan példát hoz elénk, amely megmutatja, hogy a 21. századi ember számára mit kell jelentsen az erdő, és hogyan értékelődik fel a szerepe napról-napra. Látjuk az éghajlatváltozást, és látjuk az igényt, hogy mennyire fontos, hogy kint lehessünk a természetben, de mégiscsak a kor elvárásainak megfelelően. Törekednünk kell arra, hogy a gazdaság újraindítása mellett szánjunk időt a testi-lelki feltöltődésre is. Az elmúlt időszakban közel 30%-kal nőtt az erdők látogatottsága, különösen a városi erdőkben. Az idén 70 éves TAEG Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetséggel és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel partnerségben, egy innovatív beruházással gazdagodott. A bemutatóterem, a vadaspark, és az oktatást szolgáló interaktív programok új szellemiséget képviselnek. Ma hazánkban - egyedülálló módon - az átalakuló Soproni Egyetem áll legközelebb ahhoz a szemlélethez, amely hozzájárulhat az ember és a természet közötti harmónia ismételt megteremtéséhez. Sopronban új tudásközpont szerveződik a fenntarthatóság gondolata köré. Az Erdőmérnöki Kar kiemelt tudást biztosít, ebben pedig kiemelkedő szerepe van a Tanulmányi Erdőgazdaságnak is. Fontos és támogatható az a törekvés, hogy Sopronban helyet kapjon egy új szemléletű ökoturisztikai képzés. Kívánom, hogy minél többen leljék örömüket az új komplexum nyújtotta kikapcsolódási lehetőségekben, és minél többen fedezzék fel hazai erdeinket."


fotó: Magasi Dávid

Az átadáson emlékfát ültettek, illetve ünnepélyes szalagátvágással avatták fel az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpontot. Beszédet mondott a projekt partnerei közül a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmus-szakmai igazgatója Juhász Szabolcs és a Magyar Természetjáró Szövetség elnökhelyettese Dr. Seregi János is. A megnyitón részt vettek dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő, Sopron városvezetése részéről még dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek, és több önkormányzati képviselő is.


fotó: Magasi Dávid

A fejlesztés részeként egy - vendéglátóegységgel kiegészült - információs pont és jegyiroda is várja majd a vendégeket. Az épületből egy impozáns fahídon juthatnak el a látogatók a kialakított vadasparkba.

A Soproni-hegység Muck (522 m) magaslata a várostól DNy-i irányban helyezkedik el. A Károly-magaslati parkolótól közúton (3 km) és több turistaúton is elérhető, augusztus másodikától a nagyközönség számára is.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek