| 2021. június. 3. | 1 perc olvasás

Átlépte a 60 ezret a beadott oltások száma a soproni oltóponton

Országosan már több mint 5 millió 200 ezer honfitársunk kapta meg a koronavírus elleni védőoltást. Így a magyar átoltottság 53,5 százalékos, szemben az uniós 38 százalékos átlaggal. A sikeres oltási programnak köszönhetően az újraindítás is korábban kezdődhetett meg Magyarországon. A soproni oltóponton jelenleg is jó ütemben halad az oltások felvétele.

„A soproni oltóponton szerdáig összesen 60 278 oltást adtak be, a második oltásra is az emberek jelentős része eljön, nagyon csekély a lemorzsolódás" – tudtuk meg dr. Vida Ildikótól, a soproni oltópontvezető főorvostól.

Csütörtökön Sinopharm, AstraZeneca és Sputnik második körös oltást kaptak az emberek, holnap pedig szintén második körös Pfizer oltásokat adunk be.”

Az oltópontvezető főorvos hozzátette: ezekkel párhuzamosan az első oltásokra is folyamatosan érkeznek.

A szakember kiemelte: a külföldi tapasztalatok alapján az indiai mutáns elsősorban azokra jelent veszélyt vagy azoknál okoz halálesetet, akik még nem vették fel az oltást. „Egyelőre nem tudjuk, hogy milyen erősségű lesz ez a mutáció, de mindenkit arra buzdítok, a második oltást is vegye fel, hiszen akkor alakul ki a teljes védettség."


fotó: Fodor Regina

A soproni polgárok továbbra is bíznak az oltásban. Az oltóponton többen beszámoltak arról, hogy ősszel már átestek a betegségen, akkor eléggé megviselte őket, így nem szeretnének újra betegek lenni, ezért veszik fel az oltást. Mások azt hangsúlyozták, a koronavírus előtt az influenzaoltásra is rendszeresen jelentkeztek, így nem hezitáltak ennél a védőoltásnál sem.

Dr. Vida Ildikó továbbra is arra biztatott mindenkit: aki még nem tette meg, az az eeszt.gov.hu-n TAJ-számmal és születési dátummal jelentkezzen be, majd foglaljon időpontot az oltásra.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek