| 2023. augusztus. 1. | 1 perc olvasás

Augusztus? Jereván? Akkor ismét RETRO-Sopron!

Eljött a hagyományos időpont – augusztus első hétvégéje –, hogy Bolodár Zoltán képmutogató segítségével felidézzük a város gazdag múltját, sokak kedves, személyes emlékét- adta hírül Tóth Éva, a Jereván Településrészi Önkormányzat elnöke.

Az augusztus 4-én (péntek) este fél 9-kor kezdődő helytörténeti képmutogatás a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat kezdeményezésére és támogatásával valósul meg. A szabadtéri előadás ingyenes. 

Bolodár Zoltán, a Soproni Múzeum fotóarchívumának vezetője több mint 100 RETRO-Sopron előadáson van túl. Ezúttal a rendkívül profi előadásban a 30-as, 40-es évektől kezdve láthatunk fényképeket egészen a 90-es évekig. A Jerevánon vetített RETRO-Sopron sorozat legújabb előadásának címe: Gyermekkori emlékek, halványuló fényképek – tette hozzá Tóth Éva.

Bolodár Zoltán, a képmutogató műfaj helyi meghonosítója elmondta: a korszakot felelevenítő fotók azokat az éveket idézik, amikor már a nagyvárosokhoz hasonlóan, Sopronban is erősen érezhetőek a városi életmóddal járó változások. A háborút követően, majd a Kádár-korszak évtizedei alatt is, a város őrzi a polgári hagyományait. Az izgalmas kordokumentumokon megjelenik a Bakter, a Gödör játszótér, Olasz néni trafikja az Ötvös utcában vagy az Ínyenckedő...

A Soproni Múzeum egyedülálló fényképtára ma is folyamatosan bővül, ajándékozással gazdagodik.

Ezúttal mindenki számára ismét lehetőség nyílik, hogy kellemes szabadtéri helyszínen egy nagyméretű vetítővászon előtt ülve ezeket láthassa és nosztalgiázzon.

A nyáresti program szervezői székekkel készülnek, de a piknikezni vágyók hozhatnak plédet, pokrócot, kempingszéket.

RETRO-Sopron: Gyermekkori emlékek, halványuló fényképek

Helyszín: Jereván lakótelep szolgáltatóház (belső füves udvar), Kodály Zoltán tér 12.

Időpont: 2023. augusztus 4., péntek 20:30 óra (esőnap: 2023. augusztus 11., péntek)

Előadó: Bolodár Zoltán, a Soproni Múzeum fotóarchívumának vezetője

A program ingyenes. A rendező a műsorváltoztatás jogát fenntartja!

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek