| 1 perc olvasás

Autistákat segítő információs iroda nyílt Sopronban

Info-Pont irodát nyitott Sopronban az Autisták Országos Szövetsége. A Széchenyi tér 2. szám alatt található regionális központ segítséget nyújt az érintett családoknak a korszerű ismeretek megszerzésében, az információcserében, a kapcsolatépítésben, valamint a helyi együttműködések elindításában.

Az Autisták Országos Szövetsége az AOSZ Info-Pontok létrehozásával törekszik az családok támogatásában kulcsszerepet betöltő segítő szolgáltatások körének bővítésére és kiterjesztésére, a jó gyakorlatok átadására, a területi egyenlőtlenségek ellensúlyozására, a helyi igények, szükségletek feltárására, valamint az egységes és széleskörű érdekvédelmi tevékenység megvalósítására.

Az egyes régiókban működő irodák csökkentik a vidéki családok fokozott kiszolgáltatottságát, és segítséget nyújtanak a megbízható ismeretek megszerzésében, a szakszerű segítség elérésében, a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférésben, emellett a legmodernebb digitális eszközökkel segítik az autista személyek beilleszkedését és kommunikációját

– hangsúlyozta Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke.

A soproni Info-Pont iroda átadásán Filep Márk önkormányzati képviselő köszöntőjében úgy fogalmazott: a városban működő információs iroda Győr-Moson-Sopron vármegyében is egyedülálló, mely komoly kapaszkodót jelent az autizmusban érintett családoknak.

Az eseményen elhangzott, hogy Magyarország lakosságának több mint egy százaléka autista. Ma már Magyarországon százezernél is több olyan család él, amelynek egy vagy több tagja érintett az autizmus spektrumzavar tüneteivel. Ezért is van szükség olyan, országot lefedő hálózatra, mely segítséget nyújt az érintetteknek.

 

Legnépszerűbb cikkek