| 2020. szeptember. 20. | 2 perc olvasás

Az 5781. zsidó újévet köszöntötték Sopronban

Az 5781. zsidó újévet köszöntötték vasárnap délután a Papréti ortodox zsinagógában, a Soproni Zsinagógáért Közalapítvány kuratóriuma szervezésében. A zsidó újévkor arra emlékezünk, hogy az Örökkévaló a teremtés ötödik napján megalkotta Ádámot és Évát, vagyis az embert.

Dr. Farkas Ciprián polgármester arról emlékezett meg, hogy a zsidó újév héber neve, a rosh hashana szó szerinti fordításban nem az év kezdetét jelenti, hanem az év fejét. Vagyis az újév napja úgy viszonyul az év többi napjához, mint a fej a többi testrészhez, a fej nem élhet test nélkül, az ember pedig teremtője nélkül. Az ünnep üzenete azt, hogy fontos felismerni az ember és az Örökkévaló közötti teljes kapcsolatot – mondta.

Kiemelte, hogy a soproni zsidóságnak a városban számos lenyomata van, hiszen gazdagok vagyunk zsidó hagyományokban és kulturális emlékekben. Ezt meg kell őrizni, sőt, meg is kell mutatni – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy a látják, hogy a Soproni Zsidó Hitközség új erőre kap. A város támogatja őket, hogy éljék meg vallásukat, hagyományaikat és történelmüket, hiszen fontos a zsidóság kultúrája Sopronban és erre büszkék vagyunk – fogalmazott.


fotó: Griechisch Tamás

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a Papréti zsinagóga a hitközségnek köszönhetően egyre aktívabban kapcsolódik be a helyi kulturális életbe, hiszen koncerteket és megemlékezéseket tartanak benne. A zsinagóga annak ellenére élettel teli, hogy még nincs teljesen felújítva – tette hozzá.

Barcza Attila (b) és Büchler András
Barcza Attila (b) és Büchler András
fotó: Griechisch Tamás

Büchler András, a Soproni Zsidó Hitközség elnöke arról beszélt, hogy a rosh hashana ünnepe adja az élet körforgását. Ez nem a Szilveszterhez hasonló mulatságok ideje, hanem inkább a számvetésé, hiszen a következő tíz napban azokat a bűnöket bánják meg, melyeket az elmúlt évben elkövettek. A bűnbánat azért fontos, hogy majd az engesztelés ünnepén az Örökkévaló az Élet könyvébe írja nevüket.

Büchler András elmondta azt is, hogy Sopronban több mint hétszáz éve élnek zsidók, amelyet az Új utcai Ó-zsinagóga is mutat, amely az 1300-as években épült. A Papréti zsinagóga Schiller János tervei alapján a 19. században épült, 1956-ig állandó rabbija is volt a zsinagógának.

Az ünnepségen a résztvevőket Rádonyi László, az alapítvány kuratóriumi tagja köszöntötte. Radnóti Miklós Himnusz a békéről című versét Pataki András, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője szavalta, majd Moharosi Melissza és Betuker Botond zenéltek. 

A zsidó újév köszöntésén a hitközség tagjai mellett önkormányzati képviselők is jelen voltak. 


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek