Az első decemberben tartott piacok már a 13. században megjelentek Közép-Európában, de ezek még nem kapcsolódtak közvetlenül a karácsonyhoz és az ajándékozáshoz. A legkorábbi ilyen jellegű rendezvényről Bécsben maradt fenn írásos emlék, miszerint 1296-ban I. Albrecht császár megadta a lehetőséget a bécsi kereskedőknek és boltosoknak, hogy kéthetes decemberi vásárt tartsanak a város lakosságának. A másik, szintén a legrégibbek közé tartozó piac pedig a németországi Bautzen városához kapcsolódik: 1384-ben a helyi mészárosok engedélyt kaptak, hogy karácsonyig árulhatnak húst. Ebben az időben a nagyobb állatok vágása a téli fagyok idején történt, illetve addig, amíg elállt a tavakból, folyókból jégvermekben összegyűjtött jég és a nyers húst is biztonsággal tudták tárolni. Az ilyen típusú piac neve több közép-európai városban Tamás-vásár (Thomasmarkt) lett, mert az állat, többnyire disznó megölésére számos vidéken a december 21-i Tamás-napot tartották alkalmasnak. Volt, ahol a levágott disznó májából jósoltak az időjárásra vonatkozóan és volt, ahol tamáshájnak nevezték az ezen a napon vágott állat zsiradékát és gyógyító hatást tulajdonítottak neki, tehát a Tamás-napi vágásnak sokáig nagy jelentőséget tulajdonítottak. A vásár többnyire szilveszterig is eltartott és a hentesárun túl hamar megjelentek más élelmiszerek, majd a textiláruk. Ekkoriban kezdett formálódni a vásárok közösségi arculata: megjelent az italkínálat, az időszakban népszerű sültek, sütemények értékesítése, melyek helyben fogyasztásra is alkalmasak voltak. A mézeskalácsok szintén ez idő tájt váltak a decemberi vásárok népszerű termékévé.

A vásárok fokozatosan elnyerték az egyes településeken jellegzetes arculatokat, melyben természetesen nagy szerepük volt az árusoknak és kínálatuknak. A Szent Miklós és karácsonyi vásárt, vagy más néven Betlehem piacot, ahogy idővel az elnevezés alakult a megrendezés időszakának megfelelően, mindenütt uralkodói rendelettel fenntartották a kiskereskedőknek. Ők voltak ugyanis azok, akik biztosították a folyamatos termékértékesítést a városok polgárainak számára, még a legnehezebb időkben is.

Idővel a vásárok helyszíne is állandósult egy-egy településen: általában a templom melletti piactéren rendezték meg. Az egyház pedig eredetileg támogatta azt az elképzelést, hogy a vásárokat a templomok mellett tartsák. Bíztak benne, így minél többen vesznek részt az istentiszteleten is. A feljegyzésekből azonban kiderül, hogy hamarosan azt vették észre, a piacokkal kell versenyezni a hívekért.

Rendszeresen megtartott téli piacokról a 15. századtól kezdve maradtak feljegyzések: az egyik legkorábbi volt közöttük a drezdai Striezelmarkt, amely 1434-ben indult; az egyik legnagyobb pedig az 1628 óta rendezett nürnbergi Christkindlmarkt. Ezeknek a vásároknak, akárcsak a mészárosok Tamás-vásárának, az volt az elsődleges célzata, hogy a vidékről érkezett kereskedőktől a városlakók be tudják szerezni az étkezésükhöz szükséges élelmiszereket és a háztartásban használt kézműves termékeket, például főző- és tárolóedényeket. Ajándékozásról tehát akkoriban még nem volt szó, a mindennapi szükségletekhez használt termények és termékek beszerzését szolgálták e vásárok. A fennmaradt feljegyzésekből az is látható, hogy a decemberi vásárok a mai Németország és Ausztria területén váltak elsőként népszerűvé és innen terjedtek el Olaszország, Svájc és Franciaország német nyelvű részein.

Az adventi vásárok és az ajándékozás szokása a 16. században kezdett összefonódni, mégpedig ismét Németországban és Luther Márton reformátor hatására. Ő ugyanis azt szorgalmazta, hogy az emberek az erre az időre meg kialakult Szent Miklós-napi ajándékozás helyett inkább Krisztus születését ünnepeljék egymás megajándékozásával. A legenda Luther Márton személyéhez köti a karácsonyfa-állítás hagyományát is. A történet szerint egy téli estén hazafelé sétálva felpillantott az égre és gyönyörű látványban volt része: csillagok ragyogtak át fenyőfa ágain. Hazavitt egy zöld ágat, amelyet otthon gyertyákkal díszített fel a csodás látvány emlékéül, hogy családjával együtt gyönyörködhessen benne az ünnepen az otthon melegében. Hogy mennyi a valóságalapja e történetnek, azt nem tudhatjuk, az viszont tény, hogy a 16. századi evangélikus közösségek voltak a karácsonyfa-állítás mai értelemben vett hagyományának első terjesztői.

A 18. század végére a karácsonyi vásározás már Európa-szerte elterjedt szokásnak számított és fontos társadalmi szerepet kapott: gyülekezőhelyként, eszmecserék helyszíneként szolgáltak a különböző osztályok polgárai számára, a munkásoktól kezdve a külföldi utazókon át a nemességig.

Németországon kívül a karácsonyt először a bécsi arisztokrácia kezdte el megünnepelni, akik karácsonyfát állítottak fel palotájukban az észak-német hagyományokkal összhangban és meg is ajándékozták egymást. E szokásokat aztán az 1814-15-ös bécsi kongresszus idején megismerték az Európa számos országából jelen lévő küldöttek, akik elvitték hazájukba az új divatot. Így a karácsonyi vásárok, ajándékozás, karácsonyfa-állítás a 19. század végére már elterjedt szokásnak számított kontinensünkön.

Források:

reformacio-mnl.gov.hu

hu.wikipedia.org

ma7.sk

adventbecs.hu

she.life.hu

Borítókép forrása: SopronMédia