| 2023. szeptember. 8. | 1 perc olvasás

Az ágfalvi csata emléksziklájánál hajtottak fejet

2021-ben állítottak a II. ágfalvi csata hőseinek emléksziklát a Ház-hegyen , dr. ifj. Sarkady Sándor tudományos kutató és Kovács Ferenc, a terület tulajdonosa kezdeményezésére, a Soproni Egyetem, a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és Sopron önkormányzata közreműködésével. Ez az a helyszín, amely az ágfalvi ütközet egyik legfontosabb pontjaként, stratégiai irányítóhelyeként szolgált. Az idei évfordulón, pénteken szintén itt gyűltek össze az emlékezők közös tiszteletadásra.

Kovács Ferenc tulajdonos mindmáig úgy látja, az utókornak kötelessége, hogy emlékezzen az ágfalvi ütközet hőseire.

Az emléksziklánál fejet hajtott Barcza Attila országgyűlési képviselő és Tóth Éva önkormányzati képviselő, kulturális tanácsnok, valamint Ágfalva, a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság, illetve a KDNP soproni szervezetének képviselői is lerótták tiszteletüket.

fotó:Hidegh András

 

Barcza Attila országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a rongyosgárdának az egyetlen géppuskaállása volt ez a helyszín. A második ágfalvi csata győzelme pedig hozzájárult a soproni népszavazás létrejöttéhez, melynek eredményeként Sopron és környéke magyar maradhatott.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek