| 2023. augusztus. 20. | 2 perc olvasás

Az államalapítás ünnepe Sopronban

Szent István-napi ünnepséget tartottak Sopronban augusztus 20-án.

A program ünnepi szentmisével kezdődött, melyet Németh László pápai prelátus, székesegyházi kanonok celebrált, majd ünnepi beszéddel, a bor és a kenyér megáldásával, koszorúzással, agapéval folytatódott. 
 

fotó:Griechisch Tamás

Ünnepi beszédében dr. Farkas Ciprián polgármester elmondta:

"Augusztus 20-a jeles dátum minden magyar ember számára. Ezen a napon az államalapítást és Szent István királyunkat ünnepeljük, aki a kereszténység felvételével és a központosított állam megszervezésével biztosította azt, hogy ezer év múltán is saját földünk, saját hazánk és otthonunk legyen itt, Európa szívében.  Törvényei megteremtették a rend és a biztonság alapjait az országban. Szent István kijelölte azt az utat, mely a vérzivataros évszázadok idején is iránytűként szolgált a magyarság számára. Az elmúlt évszázadokban megtanultuk, hogy a magyarok hangját csak a magyarok hallathatják. Megtanultuk, hogy csak az a miénk, amit meg tudunk védeni. 

Ma ismét olyan időket élünk, amikor a hazánkat, a kultúránkat, a családunkat, a gyermekeinket és a biztonságunkat is veszély fenyegeti. Olyan időket élünk, amikor bizonyos erők ismét letérítenék a magyarságot arról az útról, mely ezeréves államiságunk és életmódunk kereteit biztosítja.

A helyzet mindenki számára ismert. A világjárvány után még csak fel sem eszméltünk, amikor kitört a háború Ukrajnában. Azóta brüsszeli szankciók, energiaválság és példátlan gazdasági nehézségek sújtják egész Európát. A még több pénz, fegyver és paripa azonban nem békét, hanem még több áldozatot és még több szenvedést okozott szomszédunkban.

Magyarország éppen ezért nem a háború, hanem a béke pártján áll.  Ferenc pápa szavait idézve, mi nem sírokkal, hanem bölcsőkkel teli világot szeretnénk. Mi nem a háború szólistái közé, hanem a béke álmát éneklő kórushoz kívánunk tartozni.

 Mi, soproniak is jól tudjuk, hogy városunk fejlődésének a béke és a biztonság az alapja. Ezért itt helyben is mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a béke és a biztonság ne egy múló állapot, hanem mindennapjaink része maradjon.

Augusztus 20-án, Magyarország születésnapján nem kívánhatunk mást, mint azt, hogy a következő ezer évben is magyar gondolatok és a magyar érdekek határozzák meg a Kárpát-medence sorsát."

fotó:Griechisch Tamás

Szent István szobránál Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István alpolgármester, dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester is lerótta tiszteletét.

fotó:Griechisch Tamás

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek