| 2023. május. 17. | 2 perc olvasás

Az árokban kötött ki két autó Sopronnál

Győr-Moson-Sopron vármegye területén a rendőrök a tegnapi nap folyamán 5 személyi sérüléssel járó, illetve 9 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Egy 22 éves soproni nő Volkswagen típusú személygépkocsival közlekedett a 8645-ös számú úton Harka felől Sopron irányába 2023. május 16-án 14 óra 20 perc körül. Haladása során – mivel nem az időjárási és útviszonyoknak megfelelően választotta meg autója sebességét, a heves esőzéstől csúszóssá vált úton – járműve felett az irányítást elveszítette, áttért a bal oldali sávba, és egy vele szemből érkező gépkocsinak ütközött. A karambolt követően mindkét gépjármű az út melletti vízelvezető árokba csapódva állt meg.

fotó: police.hu

A balesetben az okozó sofőr, illetve két 19 éves utasa megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

fotó: police.hu

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a járművezetők figyelmét:

  • Esős időben történő vezetéskor több dologra kell figyelni. Az egyik, hogy az út felülete soha nem patyolattiszta: a falevelek az útra kerülve csúszóssá, nyálkássá teszik a felületet, amitől az csúszóssá válik. Ezt tetézik a rossz látási viszonyok, és a lecsökkent tapadás miatt a normál fékút többszörösére lehet számítani, illetve hosszabb reakcióidőre készülhetünk magunktól és a többi autóstól is. 
  • Kanyarban lehetőleg vegyék vissza a sebességet! A csúszós úton úgy kell a fékezést végrehajtani, hogy semmiképp ne kényszerítsük vészfékezésre az autónkat, mert könnyen lehet, hogy a mögöttünk haladó jármű a hirtelen fékezés miatt autónkba csapódhat.
  • Csak megfelelő állapotú és keréknyomással rendelkező gumiabronccsal közlekedjenek! A gumik profilmélységét is rendszeresen ellenőrizzék, mert egy esetleges baleset bekövetkezésekor rengeteget javítunk a túlélési esélyeinken. Esőben vezetve ugyanis leeresztett gumikkal a vízelvezető bordák nem tudják megfelelően kiszorítani maguk alól a vizet, így a gépjármű hamarabb megcsúszik. 
  • Sajnos azt tapasztaljuk, hogy még mindig rengetegen autóznak világítás nélkül rossz idő, főleg eső esetén is. Jó látási viszonyok mellett, lakott területen belül valóban nem kötelező a tompított fényszóró használata, de nem is tilos. Lakott területen kívül viszont mindig kötelező! Amikor eleve rosszabbul látunk, és minket is nehezebben vesznek észre, akár ezen is múlhat egy baleset bekövetkezése.

Legnépszerűbb cikkek