| 2020. április. 1. | 1 perc olvasás

Az Autizmus Világnapja – kékbe öltözik a Tűztorony

Teljesen átírta a jelenlegi egészségügyi helyzet az Autizmus Világnapjának idei soproni programjait, de ennek ellenére nem maradunk figyelemfelhívó akció nélkül. Egy kisfilm látott napvilágot a szervező Autitok Egyesülettől és természetesen a Tűztorony is megkapja a világnaphoz dukáló kék díszkivilágítást.

 - Az április 2-i  világnapon már hagyománnyá vált ’Kék séta’ helyett egy kisfilmet készítettünk, amiben köszöntjük az autizmussal élőket – tudtuk meg Kállai Anikótól, az Autitok Egyesület elnökétől. – Filmünk az eddigi programsorozatot követi tematikájában: dr. Farkas Ciprián polgármester mondja el benne köszöntő szavait, majd egyik fő támogatónk (IMS Connector System) kap szerepet, illetve egyesületünk részéről Csuka Mónika és kisfia Nussher Norbert énekel egy szívhez szóló dalt – mondta Kállai Anikó, aki hozzátette: az önkormányzat idén is biztosította őket arról, hogy kék díszkivilágítást fog kapni a Tűztorony csütörtökön este. Az elnök kiemelte: szintén az önkormányzatnak köszönhetően már a Széchenyi téren lévő helységben tudják az egyesület ügyeit intézni.

Kállai Anikó hangsúlyozta: több tervezett programot egy későbbi időpontban valósítanak meg, így egy autizmussal élők és családjuk hétköznapjairól szóló fotókiállítást és figyelemfelhívó aerobic órát is tartanak majd, reményeik szerint minél hamarabb. 

Az egyesület bővelkedik programokban a jövőre nézve is,  - bár több eseményük meghiúsult a koronavírus-járvány miatt - terveik szerint 12 óvodában tartanak érzékenyítő előadásokat, három intézményben már meg is történtek ezek a prezentációk.

Az autizmus spektrumzavarral élők aktuális helyzetét elemezve Kállai Anikó megosztotta velünk azt is, hogy a  bezártság és a gyerekek foglalkoztatása nehéz feladat, minden az interneten keresztül történik, azonban nem hagyják egymást egyedül ebben a rendkívüli helyzetben, számíthatnak a közösség tagjai a segítségre.

Kállai Anikó
Kállai Anikó
Sopron Média Archívum
A Kék Séta korábban
A Kék Séta korábban
Sopron Média archívum

Legnépszerűbb cikkek