| 2023. június. 5. | 3 perc olvasás

Az automata sebességváltó magyar szülőatyjai

Tudtad, hogy az autókban használt automata sebességváltó megszületésében két magyar is jelentős szerepet játszott?

Amióta létezik autógyártás, azóta próbálják a lehető legnagyobb teljesítményt kinyerni a motorból, de a lehető legkényelmesebb módon: erre való az automata váltó.

A legelső automata váltót a Sturtevant-fivérek alkották meg Bostonban. Ebben még csak két előremeneti és egy hátrameneti fokozat volt, azonban konstrukciós és technológiai gyártási problémák miatt nem került alkalmazásra.

 

OLE-objektum

Ezután Henry Ford Galamb Józsefet bízta meg az automata váltó megalkotásával, aminek fő kritériumai kellett, hogy legyenek a gazdaságos gyárthatóság, a könnyű kezelhetőség, a kis méret és a hosszú élettartam. Ahhoz, hogy a Galamb József által tervezett automata váltó valóban sikeres lehessen (és ellentétben a Sturtevant-fivérek váltójával, sorozatgyártásba is kerülhessen), a metallurgia, vagyis a kohászat területén kellett új eredményeket elérni. Henry Ford szerencsére kapcsolatban állt J. Kent Smith-szel, aki 1901 óta folytatott kísérleteket, vanádiummal ötvözte az acélt. Ugyanis már 2 ezrelék vanádium hozzáadása az acélhoz is több mint 5-ször jobb eredményt ad dinamikus igénybevétel elleni ellenállás esetén, mint az ötvözetlen acél.

 

Végül 1909. augusztus 10-én nyújtotta be a szabadalmi hivatalba Henry Ford a Galamb József által feltalált automata váltót. A bolygóműves váltó nem csupán az autókban, hanem a repülőgépiparban is elterjedt, kis tömege és megbízhatósága miatt. Valójában azonban ez a váltó sem volt teljesen automata csupán félautomata.

OLE-objektum

A Ford T-modellben használt Galamb József által tervezett automata váltó sematikus rajza. Talán az egyetlen alkatrész, amihez nem nyúltak az alatt a 19 év alatt, amíg a T-modellt gyártották.

 

Az első gyakorlatban is működőképes, sorozatgyártásra alkalmas teljesen automata sebességváltót Bíró László szabadalmaztatta.

Bíró László neve elsősorban az általa feltalált golyóstollról híres. Azonban a 30-as évek elején vásárolt Bugatti sportautójával nem volt megelégedve, ugyanis hiába volt erős a motor, a tengelykapcsolós váltómechanizmus miatt az erőátvitel nem volt megfelelő.

 

Egy év tökéletesítés után szabadalmaztatta találmányát, az automata sebességváltót, amire felfigyelt a General Motors és Berlinbe hívták Bírót bemutatni az automata váltóját.

Az automata váltót beszerelte az oldalkocsis motorkerékpárjába, majd azzal tette meg a Budapest-Berlin közti 1000 km-es távot.

A General Motors ügynökeit teljesen meggyőzte már ez a teljesítmény, és a protokoll által előírt négy próbakörre pusztán a formalitás miatt került sor. Így meg is állapodott az amerikai óriáscég Bíró Lászlóval, hogy a találmányának a szabadalmáért 5 éven keresztül havi 200 dollárt fizet, és jutalékot is minden eladott váltó után. Azonban a General Motors csak azért vásárolta meg a szabadalmat, hogy a konkurencia és más autógyártó ne tudja megvenni.

 

OLE-objektum

"Az automata sebességváltó szabadalmát a General Motors berlini képviseletének sikerült eladnom. Ebben a tranzakcióban, a témában való járatlanságom miatt elkövettem néhány hibát. A General Motors főnökségének meghívására az automata sebességváltóval ellátott motorkerékpáron Berlinbe kellett utaznom, hogy ott bemutatót tartsak. Végül megvették a jogokat [...] és közölték velem, hogy nincs szándékukban gyártani (a berendezést), mivel már sok éve hidraulikus sebességváltóval dolgoznak, és továbbra is ezt kívánják alkalmazni. Egyszerűen azért vették meg találmányomat, hogy azt ne vehesse meg a konkurencia." /Bíró László/

A General Motors természetesen Bíró találmányát felhasználta saját fejlesztésű, az általa 1934-ben megjelentetett hidraulikus vezérlésű, félautomata sebességváltó kifejlesztésekor.

Az első sorozatgyártásba küldött automata sebességváltó a GM Hydra-Matic váltóműve volt 1939-ben, amely négy előre- és egy hátrameneti fokozatot rejtett magában. Ezek az Oldsmobile, Cadillac és Pontiac modelljeibe kerültek, de a General Motors a Mercedes-Benznek és a Rolls-Royce-nak is adott el belőle.

 

Forrás: Az automata váltó története (automatavaltos-autosiskola.hu)

Az automata sebességváltó feltalálója Bíró László - Szabadalom-védjegy (blog.hu)

Az automata váltók 100 éve | Alapjárat (alapjarat.hu)

Címkék: Tudtad?

Legnépszerűbb cikkek