| 2021. június. 29. | 4 perc olvasás

Az egészségügyi dolgozókat ünnepelték Sopronban

A közelgő Semmelweis-nap alkalmából köszöntötte dolgozóit a Soproni Gyógyközpont. Az ünnepségen számos kinevezést adtak át, jutalomban több mint 60 munkatárs és négy kollektíva részesült. Július elseje minden évben a magyar egészségügy ünnepe. Ezen a napon született Semmelweis Ignác, akit az anyák megmentőjeként ismernek.

A Liszt-központban tartott ünnepségen dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere kiemelte, hogy az idei évben a szokásosnál is nagyobb tisztelettel köszönik meg az egészségügyben dolgozók munkáját, hiszen az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány nagyon nagy terhet rótt rájuk. „Az, hogy a járvány időszakának legsötétebb óráiban is megmaradt a magyar egészségügy működőképessége, az az egészségügyi dolgozóknak köszönhető” – emelte ki, hozzátéve, hogy nagyon jól teljesítettek, és „talán most mondhatjuk ki azt is, hogy ilyen sokan ilyen keveseknek még nem tartoztak hálával, mint ezekben a percekben”.


Fotó: Filep István

A polgármester kitért arra is, hogy az egészségügyben dolgozók munkájának megbecsültségét mutatva, javaslatára a soproni közgyűlés idén megduplázta a Semmelweis-nap alkalmából átadott jutalmak keretét. 


Fotó: Filep István

Dr. Molnár Sándor, a Soproni Gyógyközpont főigazgatója felidézte, hogy minden évben tisztelegnek az egészségügyben dolgozók erőfeszítései előtt. Ilyenkor adják át a főorvosi, adjunktusi és tanácsosi kinevezéseket, valamint kitüntetéseket a legjobban teljesítő és legállhatatosabb dolgozóknak. Idén azokat jutalmazták elsődlegesen, akik a legtöbbet nyújtották a járvány ideje alatt.


Fotó: Filep István

Az ünnepségen dr. Farkas Ciprián polgármester köszönő oklevelet vehetett át. Mindezeken túl köszöntötték még azokat az orvosokat is, akik önkéntesen segítették az oltópont munkáját, Cseh Katalin vezető ápoló pedig a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerő oklevelét vette át.


Fotó: Filep István

Dr. Mihucz Péter, aki főorvosi kinevezését kapta meg az ünnepségen, nagy megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést és úgy fogalmazott, hogy az elmúlt évben tapasztalt megterhelő munkának ez méltó elismerése, nemcsak számára, hanem az Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály (KAITO) valamennyi dolgozója számára. 

Dr. Adorján Barbara szakorvosjelölt elismerése átvétele után azt mondta, hogy a kitüntetése az, ami a betegek elégedettsége mellett nagy motivációt ad neki. Elmondta azt is, hogy az utóbbi fél évben Covid-osztályon dolgozott, ami nemcsak számára, hanem kollégáinak is nagyon nehéz időszak volt, ezért jól esik nekik az elismerés. 

Főorvosi kinevezés

Dr. Horváth Iván adjunktus, Sebészeti Osztály

Dr. Végh Tibor adjunktus, Kardiológiai Osztály

Dr. Mihucz Péter adjunktus, KAITO

Hanzsérosné Dr. Locsmándi Mária adjunktus, Szemészeti osztály

Címzetes főorvosi kinevezés

Dr. Pécsi Örs Dániel adjunktus, Traumatológiai Osztály

Dr. Németh Csaba adjunktus, Traumatológiai Osztály

Adjunktusi kinevezés

Dr. Pongrácz Réka szakorvos, Röntgen Osztály

Dr. Kocsis Ildikó szakorvos, Kardiológiai Osztály

Tanácsosi cím

Dr. Varga József főorvos, Sebészeti osztály

Kocsisné Németh Zsanett osztályvezető főnővér, Sebészeti osztály

Semmelweis napi kitüntetés (63 fő)

Dr. Adorján Barbara szakorvosjelölt, Traumatológiai Osztály

Dr. Szekeres Márta PhD szakorvos, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály I.

Dr. Pál Andrea szakorvosjelölt, Kardiológiai-Belgyógyászati Összevont Osztály

Dr. Morar Melánia szakorvos, Szemészeti osztály

Dr. Vajna Hunor szakorvosjelölt, Szemészeti osztály

Dr. Kondor Áron rezidens, Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztrály

Dr. Wilfing István szakorvosjelölt, Urológiai osztály

Dr. Schmidel Ferenc osztályvezető, főorvos Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály I.

Dr. Simon Kinga főorvos, Kardiológiai-Belgyógyászati Összevont Osztály, Tüdőgyógyászat

Dr. Szűts Róbert szakorvosjelölt Traumatológiai osztály

Nádasdi Georgina titkársági referens

Baán Katalin humánpolitikai ügyintéző

Pék Orsolya humánpolitikai ügyintéző

Kiss Andrea humánpolitikai osztályvezető

Kovács Viktória élelmezési osztályvezető

Rikker Andrea cukrász

Raffai Rita dietetikus

Németh Ildikó csoportvezető

Borsodi Nikoletta raktáros

Kiss Gyuláné, tárgyi eszközkoordinátor

Szekendiné Zombó Mária ügyintéző

Fung Károlyné pénzügyi ügyintéző

Kálcsics Edit osztályvezető

Horváthné Kertész Laura pénzügyi ügyintéző

Horváthné Eőri Andrea pénzügyi ügyintéző

Kiss Miklós informatikus

Varga Szabolcs informatikus

Varga Gabriella szoftver munkatárs

Soósné Varga Tímea ügyintéző

Mészáros Ildikó Központi Takarítószolgálat-vezető

Simon Norbert információs

Hornyák István információs

Kiss László csoportvezető

Bujtás Imre csoportvezető

Káldi Sándor karbantartási csoportvezető

Felber Andrásné ápoló

Vagdaltné Vadas Gabriella diplomás ápoló

Lendvai József szakápoló

Pinkéné Takács Szilvia szakasszisztens

Orbán Anita szakasszisztens

Priszinger Eszter fizioterápiás asszisztens

Szolyák Melinda orvosírnok

Gottliebné Csigó Katalin szakápoló

Sajtiné Hantos Alexandra szakápoló

Jambrichné Nagy Krisztina gyógytornász

Lampertné Nagy Henriett műtős szakasszisztens

Lakatos Nikolett gyógytornász

Ruzsicsné Kakas Mónika szakápoló

Szijártó Szabolcs szakápoló

Szabó Virág Erzsébet adminisztrátor

Gottlieb Márta szülésznő

Varga Erika szakápoló

Lőrincz Zsuzsanna szakápoló

Mucsiné Varga Éva szakápoló

Takács Kornélia szociális ápoló

Tóbi Tímea szakápoló

Dr. Avarné Boros Erzsébet osztályvezető főnővér

Lebmanné Orovecz Mónika szakápoló

Balogh Sándorné szakasszisztens

Dukai Gáborné közegészségügyi ellenőr

Új Anasztázia osztályvezető főnővér

Bordi Anikó szakápoló

Fehérvári Adrienn szakasszisztens

Semmelweis napi kitüntetés - kollektívák:

Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály

Intézeti Gyógyszertár

Sürgősségi Betegellátó Osztály

Központi Takarítószolgálat  

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek