| 2021. április. 27. | 1 perc olvasás

Az „Egy a természettel” világkiállításról egyeztettek a Soproni Egyetemen

A Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. szervezésében kétnapos szakmai látogatásra érkezett Sopronba dr. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztos.

A látogatás keretében dr. Kovács Zoltán a térség szakmai szervezeteinek képviselői előtt mutatta be a világkiállítás koncepcióját, a tervezett eseményeket, és tájékoztatást adott a rendezvény szervezésének jelenlegi állásáról. Elmondta, hogy a kiállítás nemcsak a vadászatról szól, hanem fajtamegőrzésről, élőhelyvédelemről, fenntarthatóságról, tehát sok olyan környezetgazdálkodási elemről és eszközről, amelyekről ma oly sok szó esik.

A megbeszélésen elhangzott, hogy a Soproni Egyetem hallgatói az 1971-es világkiállításnak megfelelően, ötven év után ismét aktív szerepet játszhatnak az esemény megrendezésében.

Dr. Kovács Zoltán és Bors Richárd, a kiállítás szakmai igazgatója, prof. dr. Fábián Attila rektor, prof. dr. Lakatos Ferenc rektorhelyettes és dr. Jánoska Ferenc docens kalauzolásában megtekintette az egyetem Vadgazdálkodási Gyűjteményét.

A délután folyamán dr. Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatója a helyszínen, az egykori Muck határőr őrs területén mutatta be az „Erdő Háza” Rendezvényközpont és Vadaspark projektet dr. Kovács Zoltánnak.

Legnépszerűbb cikkek