Az egyetem együtt fejlődik a várossal - interjú Prof. dr. Fábián Attila rektorral

  2021. január 27. - www.sopronmedia.hu

Prof. dr Fábián Attila januárban vette át a rektori kinevezését Áder János köztársasági elnöktől. Az új rektor határozott célokat fogalmazott meg az elkövetkezendő időszakra, melyek a hagyományok ápolása mellett a fenntarthatóságra és a technikai fejlődésre helyezik a hangsúlyt.

Az év elején hivatalosan is kinevezett rektor, Profeszor dr. Fábián Attila nagy hangsúlyt szeretne fektetni a Selmecbányáról hozott hagyományokra és az elmúlt száz év örökségére, hiszen idén van a centenáriuma az 1921-es népszavazás kapcsán, hogy az egyetem együtt fejlődik a várossal, de fontos a folyamatos megújulás is

- A négy egyetemi karunkat igyekszünk olyan módon vezetni, hogy ez az egyetem ne csak egy képzőhely legyen, hanem egy olyan közösség, amelyet egy különleges légkör, hangulat jellemez. Ennek kiváló alapot képez a selmeci világörökséget is képező hagyományrendszer, de természetesen a 21. század fiataljaira is készülve, igyekszünk olyan környezetet kialakítani a hallgatóinknak, amiben jól érzik magukat – emelte ki Prof. dr. Fábián Attila.

MTI

A kutatásfejlesztés területén is új szemléletet és lehetőségeket szeretne kialakítani az új rektor, ezzel is segítve a fiatalokat abban, hogy a megfelelő úton tudjanak elindulni a középiskola után. - Fontos számunkra a fenntarthatóság. A gazdaság, a társadalom, a természet harmonikus együttműködése. Emiatt a kutatásfejlesztésekben egy fenntarthatósági tudásparkot gondoltunk el. Ez alatt szeretnénk létrehozni a Nemzeti Erdőlabort. Egy olyan specialitást, amely Magyarországon csak Sopronban létezhet, hiszen csak itt van erdőmérnök képzés – részletezte a rektor.

Az egyetem augusztus óta alapítványi fenntartásban üzemel tovább, melynek előnyei igazán a 2021-es évben fognak megmutatkozni dr. Fábián Attila szerint. Kiemelte, a Tanulmányi Erdőgazdasággal szorosabbra fűzött kapcsolat számos lehetőséget rejt magában, hisz akár az ötlettől a gyártásig tudják kísérni a hallgatók egy – egy munka megvalósulását.

A teljes beszélgetést ide kattintva tekinthetik meg. 

Kérem, várjon... Kérem, várjon...