Az idei évben a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság indította el kihívását, amelynek lényege, hogy a koronavírus elleni küzdelemre történő figyelemfelhívás céljából facsemetéket ültessenek minél több településen. A fa az évek múlásával terebélyesedik, egyre magasabbra nő, így szimbolizálja az életet, annak megújulását és legyőzhetetlenségét.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság elsőként Sopronban teljesítette a kihívást. A BM Klub területén 2021. november 30-án 13 órakor dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú város polgármestere, dr. Sándor Gyula, a TÁEG Zrt. vezérigazgatója, Benczik-Hrncsák Erika r. ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendőrfőkapitány-helyettese, valamint dr. Herczeg Zoltán r. alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság vezetője egy vörös tölgycsemetét ültettek el.
Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere kiemelte: a társadalmi szerepvállalás ebben az időszakban kiemelten fontos, főleg azok esetében, akik nap mint nap a frontvonalban harcolnak a koronavírus ellen.
„A kezdeményezés célja, hogy felhívjuk a figyelmet a koronavírus elleni küzdelem okozta nehézségekre. A járvány a rendőrséget is számtalan feladat és kihívás elé állította, a ma elültetett fa pedig az ő küzdelmüket is szimbolizálja. Az egészség megőrzése érdekében fontos, hogy mindenki felvegye a vakcinát” – tette hozzá dr. Farkas Ciprián.
fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás
„A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és a Soproni Rendőrkapitányság között kiváló a kapcsolat, így mindig örömmel csatlakozunk a rendőrség kezdeményezéseihez” – mondta dr. Sándor Gyula, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F37%2Ff7%2F2021-11-30-elatfaja-rendorseg-tom-5687_w3wc.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fea%2F36%2F2021-11-30-elatfaja-rendorseg-tom-5638_ad0m.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F59%2F69%2F2021-11-30-elatfaja-rendorseg-tom-5656_c4e8.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F11%2F89%2F2021-11-30-elatfaja-rendorseg-tom-5662_bu_j.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F67%2F55%2F2021-11-30-elatfaja-rendorseg-tom-5676_zhyo.jpg)