| 2017. március. 13. | 1 perc olvasás

Az értékeink, a közösségi felelősségvállalás, a tettek projektnapja a Berzsenyi Líceumban

Csaknem 700 berzsenyis diák lepte el a város több helyszínét a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium hagyományos évi projektnapján a hétvégén.

A projektnap az iskolai tantárgyakon túli tapasztalatszerzés napja, a közösségi élettel, -értékekkel való ismerkedés alkalma. A diákok a város több, közösségi helyszínére, intézményeibe látogatva, közvetlen tapasztalatokat,  ismereteket szereznek. A nap folyamán tapasztaltak a környezetük, a szűkebb és tágabb közösségük megismerésének folyamatában ia diákokat ahhoz is hozzásegítik, hogy tudatosuljon bennük a közösségi szerepvállalás, -felelősség fontossága.  Mindezekkel együtt a projektnap csapatmunka, az együttgondolkodás és együtt cselekvés közös alkalma.

Ezen a napon az ötödikesek az Erdészeti Múzeum gyűjteményeivel ismerkedtek, a 6. osztályosok a Fabricius-házban vettek részt interaktív múzeumi foglalkozáson,  a hetedikesek a Bányászati Múzeumban jártak és laboratóriumi kísérleteket is végeztek. A nyolcadikosok a Hoffer Zenestúdióba látogattak, aztán végigjárták a város evangélikus kötődésű emlékhelyeit. 

A 9. évfolyamosok a médiához köthető tevékenységgel töltötték a napot. A feladatuk az volt, hogy bejárják a helyszíneket, jegyzeteljenek, fotókat készítsenek, majd az iskola informatika termében beszámolót, tudósítást írjanak a tapasztaltakról. A különböző helyszínekről készült tudósítások a Líceum honlapján (www.bdeg.hu)  mind elérhetők lesznek. A 10. osztályosok a katasztrófavédelem, a polgárőrség munkájával ismerkedhettek meg, aztán az óvodákban, a kórházban, végezhető közösségi szolgálattal, továbbá a város kulturális életével kapcsolatos kérdéseikre is választ kaptak, betekintve a Pro Kultúra Sopron munkájába, aztán a zeneiskolába is lejutottak. Óriási érdeklődés mellett tartották a Líceum dísztermében a teljes élet mozgássérültként elnevezésű tájékoztató előadást, a végzősök tablóikat tervezhették és továbbtanulással, illetve munkalehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatáson is részt vehettek.

Legnépszerűbb cikkek