A tájfutó világbajnokról elnevezett, 2021-ben alapított díj célja, hogy elismerje az időskorúak fizikai és szellemi aktivitásának, jóllétének megőrzése, valamint az idősek iránti szolidaritás erősítése érdekében végzett kiemelkedő tevékenységet.
A díjakat Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára adta át. Hornung Ágnes az MTI-nek a díjátadó után azt mondta, a kormány megbecsüli az időseket, elismeri évtizedeken át tartó értékteremtő munkájukat, hangsúlyt helyez a méltóságban, tartalmasan megélt időskor elősegítésére, mivel úgy gondolják, hogy az időskor "nem az élet derűs oldalának végét jelenti, hanem újfajta lehetőségeket kínál".
A kormány számos intézkedéssel, valamint különböző programok támogatásával segíti az időseket, az ő jóllétüket, például az idősek testmozgásának, szellemi aktivitásának ösztönzésével, a demenciával élők és a róluk gondoskodók segítésével, valamint a generációk közötti kapcsolatok erősítésével - ismertette az államtitkár. A díj névadóját méltatva Hornung Ágnes azt mondta, Monspart Sarolta számos alkalommal hívta fel a figyelmet arra, hogy nemcsak fiatal- és középkorban, hanem az évek előrehaladtával is igen fontos az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás.
Dr. Amberger Erzsébet járványtani szakorvos, Sopron nyugalmazott tisztifőorvosa is elismerésben részesült. Az idősek egészségmegőrzésének követeként a közösségi gyaloglást határokon belül és kívül is népszerűsíti, rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat, amelyeken az egészséges életmód és a testmozgás van a középpontban.
Borítókép; SopronMédia archívum