| 2020. augusztus. 30. | 1 perc olvasás

Az ingázókra érvényes szabályok is megjelentek a Magyar Közlönyben

Megjelentek a Magyar Közlönyben a járványügyi határellenőrzés szigorításáról szóló, kedden életbe lépő rendeletek sora. Ebből az ingázókra vonatkozó részt emeltük ki.

6. Ingázók

10. § (1) A külpolitikáért felelős miniszter által – a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – meghatározott szomszédos állam polgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek.

(2) Az (1) bekezdés szerint Magyarország területén tartózkodó személy Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül köteles tartózkodni, és köteles Magyarország területét a belépést követő 24 órán belül elhagyni.

(3) A külpolitikáért felelős miniszter által az (1) bekezdés alapján meghatározott országgal szomszédos, Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül élő magyar állampolgárok a szomszédos ország területéről visszatérve korlátozás nélkül beléphetnek, ha külföldi tartózkodásuk időtartama nem haladta meg a 24 órát, és a szomszédos országban az államhatártól számított legfeljebb 30 kilométeres sávot nem hagyták el.

A Magyar Közlönyben megjelenteket ITT olvashatják el.

Legnépszerűbb cikkek