| 2019. március. 12. | 1 perc olvasás

Az ön gyermeke mit alkot idén nyáron?

A nyár a szórakoztató és hasznos táborok időszaka a gyermekek számára. Sopronban, és környékén is több lehetőség kínálkozik a kalandvágyó, kreatív nebulóknak. A kínálatban élen jár a Soproni Kézműves Műhelyek, amely számos tartalmas foglakozást kínál az apróságok számára! Ennek keretében a gyermekek készíthetnek ékszereket, szélcsengőt, batikolhatnak, és rengeteget festhetnek például kerti lámpásokat - de természetesen a játék sem maradhat ki a programok közül!

Az első tábor június 24-én kezdődik és 28-án fejeződik be. Az úgynevezett Kézműves tábor keretében a gyermekek megismerkedhetnek a kerámia, fa és porcelán festés fortélyaival. Így színes fantáziájukat számos technikával, egymástól merőben eltérő felületű anyagokon is kamatoztathatják. Ez garantálja, hogy az apróságok egy percig sem fognak unatkozni, miközben kézügyességüket, és kreativitásukat fejleszthetik. Amely gyermekek ennél is több anyagot szeretnének megtölteni a fantáziájuk virágaival, azokat július elsejei kezdettel várja az üvegfestő tábor. Ennek keretében július 5-ig megismerkedhetnek számos üvegfestő technikával.

A meséket mindegyik gyermek szereti, az agyag játékos formázgatását úgyszintén – így a kettő találkozása egészen biztosan örömteli elfoglaltságot biztosít majd. Aki nem hiszi, járjon utána! Például a Soproni Kézműves Műhelyek július 8-án induló és 12-ig tartó táborában, amelynek neve "Mesetábor agyagozással megspékelve." A műhely által kínált táborok sora ezzel még közel sem ért véget - sőt, július 15-én a Játékos német táborral az egyik legsokrétűbb állomásához érkezik: ennek keretében a kiscsoportosok németül tanulhatnak, nemez, fa, porcelán és kerámiával kapcsolatos kézműves foglalkozással kiegészítve.

Július 29-én pedig a Kerámia tábor rajtol el, amely egészen augusztus 2-ig látogatható lesz. A családias hangulatot garantálandó, a táborok maximum 15 fős csoportokban indulnak reggel 9 órakor, és egészen 16 óráig tartanak majd. Fő helyszínük a Soproni Kézműves Műhelyekben lesz, a Deák tér 14-es szám alatt. Ide lehet hozni, és innen lehet elvinni a 6 és 10 év közötti apróságokat. A tábor ára 26 000 Forint/fő, testvérek esetén pedig 23 000 Forint/fő - ez tartalmazza a kétfogásos meleg ebédet is. A táborokra a Soproni Kézműves Műhelyek Facebook-oldalán is lehet jelentkezni. A regisztráció az előleg befizetésével válik véglegessé - a szervezők azt kérik a szülőktől, hogy ezt május 1-ig tegyék meg!

Legnépszerűbb cikkek