1790 tavaszán öt lelkes diák alapította az önképzőkört a Líceumban. A felvilágosodás eszméinek magyarországi útján a költő Kis János és társai az ébredező magyar nemzeti érzés úttörő képviselői voltak. Az akkori diákok felismerték a kor lehetőségeit, és a szellemi élet haladó alakítóinak nyomdokain jelölték ki saját útjukat. Így tesznek ma is a Magyar Társaság licistái, akik a mai kor kihívásainak a régiek szellemében felelnek meg. A szellemi táplálék ma is fontos, de a lélek épülésére is figyelmet fordítanak. Ehhez pedig egy jótékonysági akció éppen megfelelő.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%252009%2520szeptember%2Fmeg%25C3%25A9rkezett.jpg)
Jósvai Jázmin végzős licista, a Magyar Társaság elnöke, és társai a tanévet felhívással indították: a Családok Átmeneti Otthonában élő gyerekeket támogató jótékonysági gyűjtést hirdettek a gimnáziumban. Kérésükre néhány nap alatt több zsáknyi iskolatáska, tanszer, tornazsák és rengeteg könyv gyűlt össze.
Szendrei Krisztina tanárnő, aki a Magyar Társaság munkáját koordinálja és patronálja, elmondta, örömmel támogatta az ötletet, amivel Jósvai Jázmin már nyáron megkereste. Az elesetteken való segítés illik a nagy múltú önképzőkör szellemiségéhez.
A két diák, Ulveczki Ákos és Jósvai Jázmin, a gyűjtés lezárultával lelkesen hordták be a felajánlott adományokat a Családok Átmeneti Otthonába. Már az otthon ajtajában várta őket Kovács Judit részlegvezető és Szedeli Teréz, aki öt gyermekével él itt. A felnőttek a többiek nevében is köszönték a segítséget, miközben Léna, a kicsi lány, csillogó szemmel egy mesekönyv után nyúlt, Imre, a bátyja, a dinoszauroszos táskának örült, Liliána pedig a virágmintás hátizsákot választotta ki.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%252009%2520szeptember%2Fkicsi%2520l%25C3%25A1ny%2520m%25C3%25A1r%2520v%25C3%25A1lasztott%2520egy%2520k%25C3%25B6nyvet.jpg)
- A Magyar Társaság elsődleges céljának az irodalom népszerűsítését tartja, de ennek számtalan módja lehet. Például , hogy mesekönyveket adunk olyan gyerekeknek, akiknek a szülei esetleg pont nem a könyvekre tudják költeni a pénzüket. Ez volt az alapötlet, amihez aztán jött a segíteni vágyás szándéka is. Hiszen fontos számunkra, hogy ne csak magunkért és egymásért, hanem a közjóért is tegyünk valamit - mondta el Jósvai Jázmin, akinek valószínűleg életre szóló élmény és emlék marad az otthonban tett látogatás.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%252009%2520szeptember%2F%25C3%25A1tad%25C3%25A1s.jpg)