| 2018. március. 17. | 2 perc olvasás

Az Origami Csodálatos Világa

Serényen hajtogatják a papírt szemkápráztató műalkotások társaságában a felnőttek s gyermekek egyaránt. Színes program tarkítja a Soproni Tavaszi Napokat: a 30 éves Magyar Origami Kör nem csupán a vándorkiállítását mutatja be a nagyérdeműnek, de arra is megtanít bárkit, hogyan tudnak egyszerű papírlapokból csodálatos formákat „varázsolni”.

Szombaton délután is megtelt a Festőteremben a hajtogatásra kijelölt asztal – a gyermekek csillogó szemekkel követték az origami mesterek utasításait. Duschanek-Jauk Gergő például japán hajócskát alkotott. - Az óvodában megtanították, hogyan kell hajtogatni, és azóta nagyon szeretek – mondta lelkesen a kisfiú.

- Gergő olyan srác, aki szeret megvalósítani elképzelt dolgokat – tudtuk meg a fiú édesapjától, Duschanek Pétertől. - Azért jöttünk el ide, mert szeretnénk új fortélyokat tanulni – fűzte hozzá. - Támogatom a fiamat ebben, mert úgy látom, hogy minden hajtogatással töltött pillanata fejleszti a koncentrációját és a kézügyességét – osztotta meg velünk a tapasztalatait Duschanek Péter.


fotó: Griechisch Tamás

- Az origami nagyon sokat segíthet a legkisebbek fejlődésében, ugyanis javítja a finommotorikus mozgást, a kreativitást, a jobb és bal agy agyfélteke összehangolt munkáját – tudtuk meg Fábián Zsolttól, a Magyar Origami Kör elnökhelyettesétől. – Ez a művészet azonban nem csupán a gyermekek esetében hasznos, hanem például az időseknek is javára válhat, ugyanis frissen tartja az elméjüket, így kevesebb eséllyel felejtenek el dolgokat – világított rá az érdekességre az elnökhelyettes.

Az egyesület az Origami Csodálatos Világa című vándorkiállításával öt éve járja az országot – céljuk, hogy minél több embernek bemutassák ezt a rendkívül ősi és csodálatos művészetet. A szombaton és vasárnap megtekinthető kiállítás bemutatja: csak a fantázia szab határt annak, hogy mit alkothatunk a különleges anyagból. A míves papírba öltöztetett Festőteremben – a teljesség igénye nélkül – látható kisvasút, medve, és tradicionális ruhát viselő pár egyaránt…


fotó: Griechisch Tamás

- Az idei Soproni Tavaszi Napok vezérgondolatának azt választottuk, hogy: hajtás! – mondta Szekeres Kriszta, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. közművelődési munkatársa. – Szerettük volna ezt nem csupán a tavaszi rügyfakadás értelmében használni, hanem bizony a napjainkat alaposan meghatározó stressz levezetésének lehetősége gyanánt is – fűzte hozzá. Mivel a Soproni Tavasz Napok valójában a műveltség ünnepe, ezért a szervezők szeretnék ezt a bizonyos „hajtást” a kultúra több területén megmutatni. – Ebbe belefér például a papírhajtogatás is, ezért vendégeskedik itt a Magyar Origami Kör a hétvégén, a 30 hajtás! nevű program keretében, amelybe a kiállításon kívül interaktív foglalkozás, és pöttömszínház is szerepel – tudtuk meg Szekeres Krisztától.  

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek