| 2022. október. 12. | 2 perc olvasás

Az energiaválság komoly kihívások elé állítja egész Európát

Az energiaválságról, a brüsszeli szankciós politikáról és annak hatásairól beszélgettünk a Sopron Tv Szerda este című műsorában dr. Hortay Olivérrel, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitika Üzletág vezetőjével.

 - Egyre több tagállamban erősödik a szankciókritikus politikusok aránya, akik egyre nyíltabban vállalják véleményüket, melyhez jelentősen hozzájárult Magyarország hozzáállása. Mostanra láthatóvá vált, hogy a szankciók nagyon súlyos terhet jelentenek az Európai Uniónak. A korábbi ígéretek, amelyek arról szóltak, hogy az intézkedések rövid időn belül porrá zúzzák Oroszország gazdaságát és hamar lezárják a háborút, nem valósultak meg. Viszont az Európai Unió egy mély gazdasági válságba megy bele - részletezte dr. Hortay Olivér.

A szakértő a háború gázárakra való hatásáról, valamint az uniós vezetők által tervezett ársapka esetleges bevezetéséről is szólt. Dr. Hortay Olivér a beszélgetésben hangsúlyozta: a gázársapka még lehetőségként szerepel a nyolcadik szankciós csomagban. Az Európai Bizottság elnöke úgy nyilatkozott beviszik azt a javaslatot, ami átmenetileg korlátozná az európai gáztőzsdéken a tranzakciók árát. Azonban erről az intézkedésről nem sikerült megállapodni, hiszen sok tagállam ellenzi, mert könnyen rosszabb helyzetet eredményezne, mint amiben vagyunk. A tőzsdén az eladók nem kötelezhetőek arra, hogy értékesítsék a terméküket, ami kevesebb gázmennyiséget eredményezne, ami az árakat felfelé hajthatná. Az ügyeletek egy része tőzsdén kívüli területre kerülhet és az ellátásbiztonsággal kapcsolatos kockázatok is növekednének. Kiemelte: a szankciók mélyítésével összefüggő összes hír fokozza a piaci szereplők aggodalmát és megemeli az árakat.

 - Önmagában a háború nem okozott különösen nagy gázáremelkedést. Mindössze három euró áremelkedést okozott maga a fegyveres konfliktus. Aztán rá néhány hétre, amikor elkezdték lebegtetni az uniós vezetők az energiaszállításokat érintő szankciókat, majd ténylegesen elfogadott az unió szilárd tüzelőanyagokra vonatkozó csomagot tavasszal, az olajra vonatkozó csomagot nyár legelején és folyamatosan az asztalon tartja a gázszállításokat érintő szankciókat, illetve ahogyan erre az orosz válaszlépések is megjelentek, az árak drasztikus emelkedésnek indultak és augusztus végén volt olyan időszak, hogy több mint háromszáznegyven eurót kellet fizetni egy megawattóra gázért. Most a napokban az árak enyhültek, jelenleg olyan százötven euró/megawattóra körül mozog az ár a holland gáztőzsdén, de még mindig azt mondhatjuk, hogy ennek az árnak is körülbelül a felét a kereskedelmi konfliktus eredményezi - emelte ki a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitika Üzletág vezetője.

borítókép:illusztráció

Legnépszerűbb cikkek