A hétvégén az időjárásnak is köszönhetően végre ismét a szabadban játszhattak a Bozsik-tornák keretében térségünk labdarúgó utánpótláscsapatai, amely most is nagy siker volt a gyerekek körében.
Szombaton az Ágfalvi úti műfüves sportpályán tartott sporteseményen több csapat illetve korosztály is részt vett, így az SC. Sopron fiataljai mellett a nagycenki, sopronkövesdi, fertőszentmiklósi, kapuvári és a hegykői egyesületek is képviseltették magukat.
A nagyon jól szervezett tornán - ahogy a Bozsik-tornákon az megszokott - nem az eredményesség a fontos, hiszen nincs is konkrét végeredmény kommunikálva, hanem a sport, a mozgás, a labdarúgás szeretet kapja a legnagyobb hangsúlyt, természetesen a Fair Play szellemében.
A résztvevő ifjú focisták nagyon lelkesen és az edzői utasításokat betartva igazán jó és szórakoztató mérkőzéseket játszottak, és a csillogó szemekben jó volt felfedezni azt, hogy mekkora öröm számukra az, hogy ismét a szabadban játszhatnak.
A torna végén természetesen nem maradhatott el a jutalom sem és a hagyomány szerint minden résztvevő egy-egy csokoládéval illetve edzőik dicséretével is gazdagodott.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F27%2Fee%2Fs16_q4nw.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fab%2F07%2Fs17_zsko.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3e%2Fb7%2Fb4__k9b.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0d%2F01%2Fs18_r3c3.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F90%2Fd6%2Fs5_uebv.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt