Kristóf azon szentek sorába tartozik, akiknek a létezését történelmileg nem lehet egyértelműen igazolni, mégis oly nagy tiszteletnek örvend, hogy e téren igen sok történetileg bizonyíthatóan létezett szentnek fölötte áll. A Kristóf név a görög Krisztophorosz névből származik, jelentése: Krisztust hordozó. Számtalan szakrális építmény, templom viseli a nevét. Szent Kristóf ábrázolása a képzőművészetben a legelterjedtebb, megjelenítése fellelhető különböző festményeken, faliképeken épp úgy, mint metszeteken és út menti szobrokon. Vitatott létezése ellenére is a kereszténység történetének és napjainknak is az egyik legnépszerűbb szentje.

A hagyomány szerint Kristóf a 3. század derekán Szamóban (Lükia) adta életét Krisztusért.
Az óriási termetű Kristófot az a vágy fűtötte, hogy szolgálatait a leghatalmasabb úrnak ajánlja fel. Először egy király szolgálatába állt, de mert az félt az ördögtől, otthagyta és az ördög szolgálatába szegődött. Csakhogy az ördög is félt a kereszt jelétől - így jutott el Kristóf végül Krisztushoz.
Amikor Krisztust kereste, egy remete azt a tanácsot adta neki, hogy ha Krisztussal akar találkozni, keresztelkedjék meg és legyen a felebarátai szolgálatára. Kristóf megfogadta a tanácsot. Volt ott egy hatalmas folyó, melyen a zarándokok mindig csak nagy félelemmel tudtak átkelni. A remete azt ajánlotta Kristófnak, hogy hatalmas erejét itt állítsa az emberek szolgálatába, vagyis ha a folyóhoz érkezik valaki és fél a víz sodrától, segítsen az átkelésben. Kristóf megfogadta a tanácsot. Készített magának egy kunyhót a folyó partján, ott élt, s egy nagy botra támaszkodva sorra átvitte a folyón az utasokat.

Egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Egy szegényes külsejű gyermek állt kunyhója előtt, és a segítségét kérte. Kristóf szívesen teljesítette kérését, már csak azért is, mert a kicsi könnyű tehernek ígérkezett hatalmas vállai számára. Amint azonban a folyó közepe felé tartott, a teher mind nehezebb lett, mintha ólmot cipelt volna. Csaknem a víz alá merült a súlya alatt, s minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen a túlsó partra. Ott azután a kisfiú elmagyarázta Kristófnak a keresztség misztériumát, és azt mondta: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb és akinek szolgálni akartál.'' És az isteni Gyermek jutalmul megajándékozta őt a vértanúság koszorújával.

Mert Kristóf ezután fáradhatatlanul térítette az embereket Szamóban. Jó szolgálatot tett neki a botja, amely a földbe szúrva a mirákulum jeleként menten kizöldült. Nemcsak azok a katonák tértek meg szavára és csodáira, akiket az elfogatására küldtek, hanem az a két szolgálólány is bátran vállalta a vértanúhalált, akiknek a börtönben el kellett volna őt csábítani. Miután Kristófnak sem a máglya tüze, sem az izzó sisak nem ártott, kirendeltek négyszáz katonát, hogy nyilakkal célba vegyék, de a nyilak egy kivételével megálltak a levegőben. Az az egy a bíró szemébe repült. Végül lefejezték Kristófot, de még a vérében is erő volt: meggyógyult tőle a bíró szeme.

Legkorábbi, bizánci képein hosszú ruhában, zöldellő bottal, prédikátorként vagy fiatal harcosként katonaszentek között látható. A görög és orosz ikonokon a 15. századtól kutyafejű óriásként ábrázolták, utalva megtérése előtti életére. A nyugati egyházban a 11. század óta ismert az álló, fiatal óriás alakja. Vízben állva, bottal, vállán a gyermek Jézussal ábrázolták a tizennégy segítőszent között. Vértanúságát ritkán jelent meg képeken. A középkorban a hirtelen halál és a szerencsétlenségek ellen védő szent volt, ezért nagyméretű ábrázolását olykor templomok külső falára, várostornyokra, várakra, piactéren álló nagyobb épületekre festették - általában úgy, hogy jó messziről is látható legyen. Ennek két oka is volt: segített a tájékozódásban – mielőtt az olvasni tudás általánossá vált volna, feliratok helyett gyakran képek töltötték be az eligazítás szerepét. Emellett a középkor végének jámbor felfogása értelmében aki Kristóf képét meglátta, azon a napon nem halt meg és a szent minden bajtól, balesettől, betegségtől megoltalmazta. E hit alapja az volt, hogy a Kis Jézus Kristóf karján úgy hatott, mint a fölmutatott Oltáriszentség. Így nem véletlenül szerepelt a legnépszerűbb szentek között, kultusza mindvégig megőrizte laikus, népies jellegét.

Magyarországon a Szent Kristóf-kultusz első nyomaival az Árpád-kor névadásaiban találkozhatunk. A liturgikus hagyományban való kibontakozását a vele egy napon ünnepelt Jakab apostol tisztelete egy darabig még akadályozta. Valószínűleg az 1351-i nagy európai pestisjárvány után vált hazánkban is mind népszerűbbé. A gyermekek, a nagy erőt, kitartást igénylő hivatások oltalmazója is és védőszentjükként tisztelik a kincskeresők, hiszen Kristóf a vallási értelemben vett legnagyobb kincset, Jézust találta meg. Kivirágzott botja okán a kertészek, gyümölcskereskedők és aratók körében szintén nagy tiszteletnek örvend.

2002-ben, a 85-ös főút rekonstrukciójának lezárultakor Sopron közelében is állítottak szobrot Szent Kristófnak. Lebó Ferenc szobrászművész modern alkotása Nagycenk közelében, a 84-es és 85-ös számú főutak találkozásánál látható. A gyermek Jézust vállán vivő Szent Kristóf alakját megjelenítő kettős dombormű egy kis fehér kápolnához hasonlító építményen kapott helyet, melynek tetején kereszt emelkedik. Az égszínkékre festett félköríves fülke szerű háttér kiemeli a mű szépségét. Az úton közlekedők mindkét irányból jól láthatják.

A Szent Kristóf napjához kötődő szokást, a járműszenteléssel egybekötött misét és ünnepséget egyre több helyen tartják meg Magyarországon. Napjainkban az egyik legismertebb Kristóf-napi ünnepség a Somogy megyei Szántódon kerül megrendezésre, ahol a szent tiszteletét tanúsító kápolna s egy szabadtéri, 1939-ben állított Kristóf-szobor is található, sőt a szent alakja a település címerében is benne foglaltatik. Ismert még Székesfehérváron a maroshegyi Szent Kristóf-templom.

Források:

katolikus.hu

lexikon.katolikus.hu

hu.wikipedia.org

kozterkep.hu

Borítókép forrása: szentkristoftemplom.hu