A nyomozás adatai szerint március 6-án délután egy óra körül értesítették a rendőröket arról, hogy Csornán két ember összeverekedett. A járőrök a helyszínen egy férfit és egy nőt találtak feldúlt állapotban. A 24 kokadi éves férfi elmondta, hogy a jelen lévő 30 éves szanyi barátnőjével szakítani akart, amit a nő nem tudott elfogadni, és követte őt a vasútállomásra menet. Útközben a barátnője hangosan szidalmazta, majd megrángatta és elszakította a ruháját, emellett tenyérrel többször arcon ütötte. A férfi védekezett, majd ő is megütötte a nőt.
Mivel a cselekményük az utcán a járókelőkben megbotránkoztatást, riadalmat keltett, az egyenruhások elfogták, majd előállították őket a Csornai Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétsége miatt mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. A két gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Borítókép forrása: police.hu