A koraszülött babák ápolását és fejlődését segítő adományt, úgynevezett koraszülött babafészek csomagokat adományozott szerdán az Alapítvány az Alapítványokért által létrehozott Plüss Kommandó a Soproni Gyógyközpontban. Az 1 millió 650 ezer forint értékű ajándékot örömmel fogadta dr. Tóth Gergely, a Soproni Gyógyközpont osztályvezető főorvosa.
„Azért örülünk ezeknek az adományoknak, mert sokkal komfortosabb, életszerűbb lesz a beteg újszülöttek környezete, amely nagy segítség nekik. Ezen kívül koraszülött babák ápolását és fejlődését segítő adományt, úgynevezett koraszülött babafészek csomagokat is kaptunk, amely a fiatalok ellátásában hivatott segíteni a munkánkat - tette hozzá dr. Tóth Gergely
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3e%2F48%2F2021-06-30-koraszulott-tom-4973_qard.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Az adományozó szervezet célja, hogy minél több kórházban tudják használni saját fejlesztésű és gyártású kiegészítőiket, amik segítik a koraszülöttek testi és lelki fejlődését. A Plüss Kommandó az országban 29 egészségügyi intézménybe juttatja el a babacsomagot. Az alapítvány kuratóriumi elnöke számára igazi szívügy a koraszülött babák támogatása.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F37%2Fac%2F2021-06-30-koraszulott-tom-4998_xztc.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
„Egymillió hatszázötvenezer forint értékben nyújthattunk át adományt a Soproni Gyógyközpontban - kezdte Nyilka Ildikó, az Alapítvány az Alapítványokért kuratóriumi elnöke. "A babafészek csomag egy magyar termékekből álló innováció, amelyet szakorvosok, nővérek segítségével alkottunk meg. A koraszülöttek ellátásában, a fizikai és idegrendszeri fejlődést elősegítő eszközökkel kívánjuk segíteni a kórházban dolgozók munkáját és megkönnyíteni a picik életét - hangsúlyozta az elnök.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa1%2F8d%2F2021-06-30-koraszulott-tom-4957_wwk3.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
A Plüss Kommandó újabb és újabb adományokkal is szeretné segíteni a koraszülött babákat, ehhez a soproniak támogatására is számít az alapítvány.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc8%2Fdf%2F2021-06-30-koraszulott-tom-5010_hpi3.jpg)
fotó: Griechisch Tamás