| 2023. július. 13. | 1 perc olvasás

Babos: motiváló, hogy alanyi jogon indulhatok

Babos Tímeát motiválja, hogy alanyi jogon szerepelhet hazai közönség előtt a jövő heti, budapesti salakpályás női tenisztorna főtábláján.

 A 30 éves soproni játékos a Hungarian GP Facebook-oldalára feltöltött csütörtöki interjúban úgy fogalmazott, tavaly is volt lehetősége pályára lépni a magyar fővárosban, "de akkor más körülmények között" szerepelhetett hazai környezetben.
    "Ez a második napom salakon, kijöttem ide a centerpályára ütni egy kicsit, hogy szokjam a légkört és a borítást, mert az összes váltás közül szerintem messze a fűről salakra a legnehezebb" - mondta Babos, aki hétfőn a női páros nyolcaddöntőjében búcsúzott a wimbledoni tornától.
    A világranglista 196. helyén álló, de februárban még 374. magyar játékos kiemelte, a tavasszal 18 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata jót tett az önbizalmának, így "nagy célokkal vág neki a jövő hétnek és a nyárnak is".
    "Büszke vagyok magamra, hogy a nagy visszaesés után sikerült visszajönnöm, újra szintet lépnem, és most ismét WTA-főtáblákon játszhatok" - fogalmazott Babos, aki párosban háromszoros világbajnok és négyszeres Grand Slam-tornagyőztes.
    A budapesti tornán Babos mellett alanyi jogon Bondár Anna, szabadkártyával pedig Szabanin Natália, Stollár Fanny és Tóth Amarissa indul, a 24 fős, hétvégi selejtezőben pedig további négy hazai teniszező kap lehetőséget a pontszerzésre: Nagy Adrienn, Stolmár Rebeka, Bartha Panna és Bíró Melinda.
    A Hungarian GP selejtezője szombaton kezdődik a Római Teniszakadémián, a WTA 250-es verseny főtáblás mérkőzéseit hétfőtől rendezik.

 

Kép forrása: Babos Tímea facebook

Legnépszerűbb cikkek