| 1 perc olvasás

Babos Tímea brazil teniszezővel párosban nyerte a linzi tornát

Babos Tímea és Luisa Stefani párosa nyerte meg az egymillió dollár összdíjazású linzi női keménypályás tornát, a magyar teniszező 26. trófeáját gyűjtötte be párosban.

A 31 éves magyar játékos és brazil partnere a fináléban az ukrán Kicsenok nővérekkel, Ljudmilával és Nadijával csapott össze. Az első szettben Babosék kétszer is elvesztették az adogatásukat, ezzel 1:5 lett, és innen már csak szépíteni tudtak 3:6-ra. A folytatás azonban fordulatot hozott, a magyar-brazil duó 3:0-ra elhúzott, de riválisuk 4:4-nél utolérte őket, csakhogy a szett végén, 6:5-nél ismét brékeltek Babosék, ami már az egyenlítést jelentette. A finálé így a harmadik szettet helyettesítő, tíz nyert pontig tartó döntő rövidítésben dőlt el, amelyben a soproni teniszező és dél-amerikai párja valósággal hengerelt, az első nyolc labdamenetből csak egyet vesztett el, s végül 1 óra 33 perc alatt győzött. Sikerükért 54 303 dollárt (21,4 millió forint) kaptak.

A 31 éves soproni teniszező pályafutásának eddigi csúcsaként háromszor WTA-világbajnokságon, négyszer pedig Grand Slam-tornán diadalmaskodott.

Borítókép: Ilovetennis Facebook-oldala 

Legnépszerűbb cikkek