Ballagott a vén diák

Van, amit nem érdemes online megrendezni és átélni: például a soproni Líceum hagyományos, gyönyörű ballagási szertartását a Deák-kútnál. Igaz, most az őszi erdő adott ehhez hátteret, és a ballagók is "vénebbek" voltak a szokottnál.

Kellemes őszi napsütés fogadta szombat reggel a soproniakat, így minden kétség eloszlott: meg lehet tartani a hagyományos licista ballagási ceremóniát a Deák-kúton. Nem minden volt végzős tudott visszatérni az alma materbe, a túlnyomó többség azonban újra magára öltötte a licista egyenruhát. Nekik szólt a vers, a dal, nekik csobogott a forrás, őket tapsolták a családtagok és a társak - egyszóval ők is úgy ballaghattak, ahogy előttük már oly sok generáció.

 "Ebből a nézőpontból utoljára látjátok a világot. Holnaptól új helyen, új szerepben, új hatások között folytatódik az életetek. A Líceum elenged benneteket, felvértezve mindennel, amire szükségetek lehet. Menjetek, és használjátok ki a lehetőségeket!" - mondta többek között a 11. évfolyam nevében búcsúzó  Nyári Júlia a ballagóknak.

- Azt azért nem gondoltuk, hogy majd hónapokkal az érettségi után állunk itt, akkor, amikor már az új életünket szervezzük. De mi vagyunk az az évfolyam, akiknek a telefon volt a taneszközük, akik pizsamában jártak iskolába és az ágyból is hallgathattuk az első órát. Mégsem ez fog először az eszembe jutni, ha majd visszaemlékszem az utoló évre, hanem az, hogy a nehézségek ellenére sem szűntünk meg jó és összetartó közösségként működni - foglalta össze megható gondolatait a végzősök nevében szóló Varga Orsolya, aki Márti dalának soraival búcsúzott: "Kezdjetek el élni, hogy  legyen mit mesélni..."

- Immár a második, rendhagyó időpontban megtartott ballagáson vagyunk itt a Deák-kútnál. Túl több járványhullámon, aggódva a következő miatt, és főként reménykedve... Abban leginkább, hogy az aggodalmakra a megnyugtató válasz, a reménységre a biztatás úgy és azáltal elérhető, hogy a régi diákhagyományt nem csupán ismerjük és tiszteljük, de életben is tartjuk. Légy  sokáig forrása ártatlan örömöknek;  mondták a kútról a régi diákok - és tegyünk így. Kívánom, hogy az útjukon adjon erőt a mai napnak az emléke és építsenek a mostanihoz hasonló közösségeket, barátságokat - búcsúzott Tölli Balázs igazgató, majd a Líceum díjait adta át az arra érdemeseknek.

És folytatódott a hagyományos szertartás azzal, hogy az elköszönők felkötötték szalagjukat az iskola zászlajára, majd átadták azt a  11. évfolyam képviselőinek. Bartokos Lili és az ötven éve érettségizett öregdiák, Csukásné Bencsik Zsuzsa a generációk közötti összetartozást pecsételték meg a forrásvízzel teli serlegből kortyolva, majd minden ballagó ivott a Deák-kúti forrás vizéből. Előbb azonban Csukásné Bencsik Zsuzsa  szólt a búcsúzókhoz:

- Különleges helyen vagyunk és különleges időben; 1922 óta ballagnak, 1968 óta minden évben itt a licisták, a soproni népszavazás századik évfordulójának ünnepi évében, olyan esztendőben, ami nem osztható néggyel, mégis olimpiai év. Májusban még bizonytalanul , a készülődés jegyében álltak volna itt, most már éretten, határozottabban, de ugyanúgy csillogó szemekkel - szólt az öregdiák, aki a legfontosabbat tanácsolta fiatal társainak:

- Azt csináljátok, amit szerettek!

Csukásné Bencsik Zsuzsa  jelképesen fel is vette a végzősöket a Líceumi Diákszövetségbe, s ezzel véget ért a szertartás a Deák-kútnál. Felcsendülhetett  az Il Silentio, a ballagók sora büszkén sétálhatott le a belvárosi iskolához, ahol még egyszer, utoljára beülhettek a gimnázium padjába, és elköszönhettek osztályfőnöküktől, egymástól, az iskolától.

De nem végleg és nem búsan...


Fotó: Líceum

Borítókép; Líceum 

Legnépszerűbb cikkek