| 2022. február. 2. | 3 perc olvasás

Barcza Attila: a családokat, az időseket és a fiatalokat is támogatjuk

A kormányzati intézkedésekről beszélt a Sopron TV A hét témája című műsorának vendégeként Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője szerda este. Kiemelte: minden korosztály részesül a támogatásokból, kedvezményekből.

A meglévő kormányzati támogatások mellett most februárban számos új intézkedés lép életbe, melyeknek célja a gyermeket nevelő családok, az idősek és a fiatalok segítése. Ilyen támogatás például az adóvisszatérítés is, amelyre korábban még soha nem volt példa.

- Számunkra a magyar családok boldogulása a legfontosabb. A világjárvány okozta kihívások ellenére újraindítottuk az országot. A jelenlegi gazdasági növekedés pedig lehetővé teszi, hogy minden magyar ember részesüljön a közös munka eredményeiből. Korábban még soha nem volt példa ilyen mértékű kormányzati támogatásokra. A gyermeket nevelő családok februárban visszakapják a 2021-ben befizetett adójukat, ami Sopronban és a térségben is több ezer gyermekes családnak jelent óriási segítséget. Két szülő esetében ez az összeg akár a másfélmillió forintot is meghaladhatja. Bevezettük a korábbi években a CSOK-ot is - sorolta az intézkedéseket az országgyűlési képviselő.

- A baloldal korábban elvette az idősektől a 13. havi nyugdíjat, mi visszaadjuk. Úgy gondolom, hogy a gyermeket nevelő családok mellett a szüleink és nagyszüleink is megérdemelnek mindenfajta elismerést és megbecsülést. Ezt a megbecsülést a nemzeti kormány tavaly novemberben egy rekordösszegű nyugdíjprémiummal, most februárban pedig a teljes 13. havi nyugdíj kifizetésével igyekszik kifejezni az idősek számára. Fontos, hogy a posta előrehozta a kézbesítést, így az már február 9-én indul, akik pedig bankszámlára kérték az összeget, azok február 11-én kapják meg a rendes nyugdíjjal együtt a 13. havi nyugdíjat is. Nem feledkezünk meg a fiatalokról sem. Az év elején életbe lépett a 25 éven alattiak szja-mentessége, akik február elején már meg is kapják az első adómentes fizetésüket. Az a célunk, hogy a fiatalok is megtalálják a számításaikat mind a munka, mind a családalapítás terén. Szintén februártól esedékes a megemelt összegű minimálbér és a szakmunkás minimálbér is, amely a piaci szférában dolgozók keresetére is kedvezően hathat. Érdemes hangsúlyozni, hogy a gazdaságpolitikánknak köszönhetően ma ott tartunk, hogy magasabb a minimálbér, mint a Gyurcsány-kormány alatt az átlagbér volt - ismertette Barcza Attila.


fotó:Griechisch Tamás

A világjárvány kedvezőtlen hatásai Európa minden országában inflációt hoznak magukkal.

- Mi minden esetben a magyar emberek oldalán állunk. Így történt ez akkor is, amikor a bankokkal vagy a multinacionális vállalatokkal szemben kellett megvédeni Magyarország és a magyar emberek érdekeit. Magyarország ugyanakkor a világpiaci folyamatok részese, így a kedvezőtlen hatások minket is elérnek. Fontos azonban, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy ezeket a folyamokat visszaszorítsuk. Ezért csökkentettük korábban az alapvető élelmiszerek áfáját, s ezért vezettük be az élelmiszerárstopot is. Február 1-től így az alapvető élelmiszerek ára már nem lehet magasabb, mint az október közepi szint. Hasonló döntés volt a kormány részéről a benzinárstop is, amely 480 forintban maximalizálta a normál benzin és dízel üzemanyagok árát. Folyamatosak emellett a béremelések is, gondoljunk akár a pedagógusokra, a szociális szférában dolgozókra vagy a rendőrökre – hangsúlyozta a képviselő.

A benzinárakhoz hasonlóan Európa-szerte nagy kihívást jelent a rezsiköltségek emelkedése is.

- A jelenlegi világpiaci árakat látva bátran mondhatjuk, hogy még sosem volt ekkora súlya a rezsicsökkentés kérdésének. Németországban például néhány hónap leforgása alatt 30 százalékkal emelkedett a gáz, illetve 20 százalékkal az áram költsége. Hazánkban a 2013-ban bevezetett rezsicsökkentésnek köszönhetően ma havonta közel 70 ezer forintot, éves szinten pedig több mint félmillió forintot spórolhat meg egy átlagos magyar háztartás. Ha rajtunk múlik, a rezsicsökkentés marad - zárta a beszélgetést Barcza Attila.

A teljes beszélgetést az alábbi videóban tekintheti meg:

Legnépszerűbb cikkek