– A Fidesz-KDNP megbecsüli a nyugdíjasokat, hiszen ők is részt vettek hazánk felépítésében. Éppen ezért a kormány tavaly döntött arról, hogy nem csak nyugdíjprémium, de a 13. havi nyugdíj visszavezetése is megvalósul. Ez Sopronban is több ezer nyugdíjast érint – mondta el sajtótájékoztatón Barcza Attila.
– Fontosnak tartom, hogy városunkban is minél jobban megbecsüljük a nyugdíjasokat, hiszen ők azok, akik évtizedeken át a hátukon vitték az országot. Sokat köszönhetünk nekik – tette hozzá.
A kormány mindent megtesz azért, hogy a nyugdíjasokat anyagilag is segítse. Nagyon komoly mérföldkő ebben, hogy a 80 ezer forintos nyugdíjprémium mellé a teljes, a baloldal által elvett, 13. havi nyugdíjat is biztosítja a kormány idén.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F6e%2Ff6%2F2022-02-07-ba-sajtaj-egyeztetes-idosek-polgkor-tom-7024_k6cp.jpg)
Már február 11-én megkaphatják a várt összeget azok, akik számlára kérik a nyugdíjukat. A postai kézbesítés pedig a következő napokban indul.
– Márki-Zay Péter, a baloldal választott vezetője számtalan alkalommal támadta már a 13. havi nyugdíj visszaadását, sőt böszmeségnek nevezte azt! – fogalmazott a képviselő, és így zárta a sajtótájékoztatót:
– A baloldal újra eltörölné a 13. havi nyugdíjat. Ebben segítené őket Brenner Koloman is, aki ugyanúgy Gyurcsány Ferenc embere, mint Márki-Zay Péter. Ne hagyjuk, hogy visszatérjen a múlt. Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra!
A sajtótájékoztatót követően Barcza Attila eszmecserét folytatott a Nyugdíjas Polgári Kör tagjaival.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F6e%2Ff6%2F2022-02-07-ba-sajtaj-egyeztetes-idosek-polgkor-tom-7024_esfw.jpg)