Barcza Attila: Az emberek egységben gondolkodtak a veszélyhelyzet idején

  2020. június 5. - www.sopronmedia.hu

A Sopron TV Mozaik című műsorának vendége volt pénteken Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, akit aktuális témákról kérdeztünk.

A Soproni Egyetem kapcsán Barcza Attila elmondta: az intézmény alapító és fenntartói jogai a közvetlen állami fenntartás helyett egy kifejezetten erre a célra alapított vagyonkezelő alapítványhoz kerülnek, és új struktúrában működnek tovább. - Ez több szempontból előnyös! Egyrészt az oktatók részére is kedvező, hiszen teljesítmény alapú emelt bérezés áll majd rendelkezésükre, külön lehetőségekkel a kutatások hatékonyabb elvégzésére. A gazdaság és az egyetem kapcsolata szorosabb lesz, hogy az intézmény a kutatás és gazdaságfejlesztésnek a városi motorja tudjon lenni. Továbbá a hallgatóknak is előnyére szolgál a változás, hiszen a gyakorlati alapú képzésben tudnak részesülni. A selmeci hagyományok természetesen tovább élnek, hisz úgy gondolom, hogy csak a múltat tisztelve, de a mai kornak megfelelő struktúrában lehet hatékonyan dolgozni- hangsúlyozta Sopron és térsége országgyűlési képviselője.

Barcza Attila azt is kiemelte, hogy sikeresen tudott védekezni a kormány a koronavírus-járvánnyal szemben európai összevetésben is, ez nem valósulhatott volna a rendkívüli jogrend bevezetése nélkül.

A képviselő az összefogást is méltatta. – Ez nemzetközi szinten a védőfelszerelések hatékony és gyors beszerzésében nyilvánult meg. Magyarország is összefogott, az emberek egységben gondolkodtak, és ugyanez igaz Sopronra és térségére is. A város önkormányzata pedig minden 65 év feletti polgárának segített a mindennapi élelmiszer beszerzésében, összesen több mint 400 főnek-hangsúlyozta.

- Köszönet az egészségügyi dolgozóknak és mindenkinek akik változatlan munkarendben tevékenykedtek a veszélyhelyzet idején! A veszély nem múlt el, csak csökkent, ezért fontos, hogy továbbra is betartsuk higiénia előírásokat, mondta Barcza Attila és hozzátette a mai naptól Ausztria irányába és visszafelé is szabad a közlekedés a határon, végül mindenkit biztatott a Nemzeti Konzultációban való részvételre.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...