A hegyi templomban ünnepi búcsúi szentmisét celebrált Németh Attila, Sopron-Kertváros plébániai kormányzója. A kosztümbe öltözött vendégek, szervezők a Szentek lépcsőjén érkeztek le a Pálosok terére, ahol íjásztanoda, kézműves sátrak várják az érdeklődőket, a megnyitót követően pedig az Ars Historica társulat adott elő egy rövid darabot „Királyt láttunk, koronázzunk!” címmel, és boráldás is elhangzott.
A megnyitón Igrecz Katalin szervező, a Bánfalváért Baráti Kör elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Farkas Ciprián polgármester elmondta, hogy Sopron több városrésze bír hagyománnyá vált közösségformáló rendezvényekkel, melyek sorába illeszkedik a Barokk Bánfalva. Ezek az események mind a helyi identitást, közösséget erősítik, ami a mostani, nehéznek ígérkező időkben is kiemelten fontos. Az ünnepségen részt vett Mágel Ágost önkormányzati képviselő is.
- A pálosok épített örökségét, a karmeliták templomát és múltját -búcsúnapjuk dátumához kötve - tárjuk a közönség elé, ami egy olyan barokk háttér, melyre kevés figyelem irányul a hétköznapokban, pedig óriási értéket képvisel – tudtuk meg Igrecz Katalintól.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520j%25C3%25BAnius%2F2022%2520j%25C3%25BAlius%2F20220717%2520barokk%2520%2520b%25C3%25A1nfalva%2F2022.07.17_barokkbanfalva_tom_7649.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fda%2Fcc%2F20220717-barokkbanfalva-tom-7556.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F6e%2Fb2%2F20220717-barokkbanfalva-tom-7568.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F95%2Fd6%2F20220717-barokkbanfalva-tom-7575.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fee%2F0a%2F20220717-barokkbanfalva-tom-7579.jpg)