Tavaly hívták életre a Barokk Ünnepet Bánfalván annak apropójából, hogy 300 éves lett a település felújított híres Barokk lépcsősora. Akkor nagy érdeklődés övezte a sokszínű programot. Ez adta az inspirációt a Bánfalváért Baráti Kör számára, hogy ismét megrendezzék a BarokKult elnevezésű rendezvényt, amely ezen a hétvégén már két napon keresztül várja az érdeklődőket. Szombaton fél négykor veszi kezdetét a mulatság toborzóval, zászlóbontással, illetve a királyi vadászat vendégeinek a bemutatásával. Ezután egészen a vasárnap esti zárásig egymást követik az izgalmas programok.
Archív felvétel
- Lesznek gyermekprogramok, zenei mulatság és ismeretterjesztő séták is, ahol a különleges, mesés múltról árulkodó falak és terek elmesélik a látogatók számára legizgalmasabb történeteiket is – emelte ki Igrecz Katalin, a Bánfalváért Baráti Kör elnöke, aki hozzáfűzte: a hétvégét ékessé tevő kavalkád nagyban köszönhető a Széchenyi 2020 pályázat támogatásának. - A kortárs művészet is helyet kap itt a hagyományok alkotta kincsek mellett, ugyanis a térre beköltöznek a Soproni Fotóművészeti Kör alkotásai is – fűzte hozzá.
Archív felvétel
Archív felvétel
A rendezvénynek a Pálosok tere, a Barokk lépcsősor és a Hegyi Templom ad otthont.
Borítókép: Archív
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fupload%2Fkcfinder%2Fimages%2F2019%2520barokk%2520plal%25C3%25A1t%2520v%25C3%25A9gleges.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc8%2F62%2Fbanfalva-barokk-nap-tom-0822-4rl_6rwd.jpg)