| 2020. április. 17. | 1 perc olvasás

Bécs az újranyitás után: újból bevezetik a parkolási díjakat

Az osztrák intézkedések a koronavírus terjedése ellen hatásosnak bizonyultak, azonban messze még a krízishelyzet vége. A bécsi városvezetés a parkolási díjak újbóli bevezetéséről, forgalomcsillapított zónákról is döntött – olvasható Bécs Város Külképviseleti Irodájának közleményében.

A közleményben kiemelték: azzal, hogy már januárban felállt egy orvosi válságkezelő stáb és összefogta az intézkedéseket, Bécs hatalmas lépéselőnyre tett szert a járvány megfékezésében. Mivel idejekorán korlátozták az idősotthonok és szociális intézmények látogatását, valamint az egészségügy és közszolgáltatások problémamentesen működnek, el tudták kerülni a kiugróan magas halálozási arányt.

Bár az emberek egészsége a legfontosabb, Bécs sem hagyhatta figyelmen kívül a gazdasági tényezőket. Már korábban is támogatták az egyszemélyes, valamint a kis- és középvállalkozásokat, ezt az összeget pedig most tovább növelték, hogy még többen részesülhessenek belőle. Az igen közkedvelt Home Office támogatási keretet például kettőről tízmillió euróra bővítették – emelték ki.

További fontos változásról is tudósítottak: a korábban ideiglenesen ingyenessé tett parkolási zónák április 27-től újra fizetősek lesznek. Ennek oka, hogy a fokozatos nyitás hatására a forgalom megélénkült, és májusban valószínűleg még tovább fog nőni. Ezzel a döntéssel biztosítani lehet, hogy mindenkinek legyen parkolóhelye, akinek tényleg szüksége van rá.

Ezzel párhuzamosan a városvezetés ideiglenesen forgalomcsillapított övezeteket hozott létre több, sűrűn lakott kerületben is, amit gyalogosok, biciklisek és autósok is használhatnak. Erre egyrészt azért volt szükség, mert Bécsben is sok helyen szűkek a járdák, ami nem teszi lehetővé a biztonságos távolság megtartását a járvány idején. Másrészt azoknak a helyzetén is könnyíteni akartak, akik az otthoni bezártság után levegőznének egy kicsit, de a távolság miatt nincs lehetőségük parkokba vagy néptelenebb helyekre kimozdulni.

Borítókép: Bécs © Eurocomm-PR/Regina Hügli

Legnépszerűbb cikkek