| 2016. november. 18. | 2 perc olvasás

Bécsi-domb: Megújul az amfiteátrum

Újjáéled Csipkerózsika-álmából az egykori Scarbantia gladiátorjátékainak és állatviadalainak helyszíne. A 2. században, a nagy városi beruházások – Fórum, Orsolya téri fürdő – időszakában épült amfiteátrumot cölöpökkel is védik, hogy az autósok ne hajthassanak fel a volt lelátó tetejére.

Újra élettel telhet meg a Bécsi-domb – mondta a Soproni Téma kérdésére Gömöri János régész, a Scarbantia Társaság elnöke. – A közelmúltban az amfiteátrum mellett egy olyan új és korszerű játszótér épült – parkolóval –, amelynek egyes játszóelemei a római kort idézik. 

Az új játszótér a Bécsi-dombon
Az új játszótér a Bécsi-dombon
fotó: Koszorú Mihály

Remélhetőleg nem kell sokat várnunk arra sem, hogy Sopron önkormányzata támogatásával maga az amfiteátrum is több érdeklődőt vonzzon. új információs táblák kerültek és kerülnek ki, amelyek segítenek eligazodni az egykori római Sopron életében és tájékoztatnak az amfiteátrum építéséről, történetéről. Fontos, hogy megvédjük az amfiteátrum maradványait, ezért egy alacsony cölöpsorral gátoljuk meg, hogy az autósok felhajthassanak a volt lelátó tetejére.

Amfiteátrum Sopron
Amfiteátrum Sopron
fotó: Leczovics Zsolt
Amfiteátrum Sopron
Amfiteátrum Sopron
fotó: Leczovics Zsolt
Amfiteátrum Sopron
Amfiteátrum Sopron
fotó: Leczovics Zsolt

Konzerváljuk az amfiteátrum város felőli kapuja közelében feltárt Nemesis-szentély (Nemesis a sors istennője) kőmaradványait, és már faragják annak a szobornak a másolatát, amelynek eredetije a Soproni Múzeumban található. Egy másolat már állt itt, de ellopták. Reményeink szerint most olyan megoldást alkalmaznak majd, hogy ez nem ismétlődhet meg.

Gömöri Jánostól megtudtuk még, hogy az amfiteátrumban korábban két alkalommal voltak ásatások (1925-ben és 1990-ben). A 2. században kőszerkezettel épült, a harmadikban újjáépítették. Sokáig azt hitték, hogy valamilyen erődítmény maradványa. 1922-ben a Bécsi-dombon játszó gyerekek több római pénzt és egy, „az ikreket szoptató nőstényfarkast ábrázoló üveggemmát” (vésett díszítésű ékkő) találtak. Ezt követően kezdődtek meg a célirányos kutatások. Az évszázadok során az amfiteátrum rombolás és tűzvész áldozata lett. Kőfalmaradványait részben a 17. század elején hordták el a külső városfal építéséhez. 

Amfiteátrum Sopron
Amfiteátrum Sopron
fotó: Leczovics Zsolt

Az amfiteátrum ovális arénája ma is szépen kirajzolódik; két méter széles pódiumfalak határolják, hossztengelye 63, kistengelye 42 méter volt. A küzdőtér egykor sóderréteggel borított szintje egy méterrel volt mélyebben az amfiteátrum jelenlegi szintjénél. A közelben, a Bécsi-dombon, a kelta temető melletti magaslaton áll Paúr Iván (1808–1888) első soproni régész emlékműve, amelyet sétaúttal lehetne az amfiteátrum látnivalóihoz kapcsolni. 

Amfiteátrum Sopron
Amfiteátrum Sopron
fotó: Leczovics Zsolt
Amfiteátrum Sopron
Amfiteátrum Sopron
fotó: Koszorú Mihály

Legnépszerűbb cikkek