Becsülettel a hazáért – ez a felirat állt 1948-ig Szántó Róbert és Fennesz Rezső síremlékén. Az emlékművet 1922-ben emelték a Szent Mihály temetőben, Szántó Róbert főhadnagy, és Fennesz Rezső cukorgyári vegyész pedig a Tanácsköztársaság áldozatai voltak. A szombaton bemutatott kötet rájuk, és társaikra emlékezik. A szerző, Vörös Ákos szerint ugyanis az emlékezés és az emlékeztetés a történelem része, és így további hasonló eseményeket is meg lehet előzni, hiszen azok, akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt.
fotó: Griechisch Tamás
A könyvbemutatón Dr. Farkas Ciprián, városi tanácsnok beszédében elmondta: emlékezni kell és szükséges, hiszen Sopron megtapasztalta, milyen az igazi diktatúra, azonban a város, és az itt élők nem felejtenek. A városi tanácsnok Sopron korábbi polgármesterének, Thurner Mihály gondolataival zárta köszöntőjét: „Tanítsátok meg gyerekeiteket itt, az önfeláldozásnak hősi vérrel felavatott helyén, hogy a gyűlölet az önzés bűne, a szeretet az önzetlenség erénye. Gyűlölet gyengít, szeretet erősít. Az önfeláldozásig menő felebaráti szeretet mentette meg ezer sebből vérző nemzetünket a vörös rémuralomtól, és ez a szeretet fogja visszaszerezni Magyarország régi nagyságát és dicsőségét.”
fotó: Griechisch Tamás
A kötetet Dr. Ifj. Sarkady Sándor lektorálta és mutatta be a jelenlévőknek. A Soproni Egyetem tudományos kutatója kiemelte: nagy a felelőssége a mai nemzedéknek, a tanároknak, hogy megismertessék a mai diákokkal Sopron szűkebb történelmét, egy olyan korszakot, ami kevésbé ismert a mai generáció előtt.
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc8%2F68%2Fbecsulettel-a-hazaert-voros-akos-konyve-tom-2914_xiuq.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd4%2Fc3%2Fbecsulettel-a-hazaert-voros-akos-konyve-tom-2864_w_cf.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe4%2F6a%2Fbecsulettel-a-hazaert-voros-akos-konyve-tom-2879_kqgo.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffd%2F8e%2Fbecsulettel-a-hazaert-voros-akos-konyve-tom-2894_73ad.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F42%2Fa1%2Fbecsulettel-a-hazaert-voros-akos-konyve-tom-2905_f0tb.jpg)