| 2022. július. 21. | 2 perc olvasás

Befejeződött a Szent Orsolya-iskola épületének rekonstrukciója

Befejeződött Sopron legnagyobb oktatási intézményének, a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégiumnak az átfogó felújítása és bővítése. A 2,9 milliárd forintos forrásból felújított épület korszerűsítésének részleteit csütörtökön délelőtt mutatta be a sajtó képviselőinek az intézmény igazgatója.

Sopron legnagyobb oktatási intézményében közel 1100 gyermek és fiatal neveléséről több mint 100 pedagógus gondoskodik. A 2000-es évek elejére az épület korszerűtlenné vált, felújítása elkerülhetetlen volt. Az évekig tartó lépcsőzetes felújítás során az iskola teljes egészében megújult, új terekkel gazdagodott. Mindezt az intézmény igazgatója emelte ki az ünnepélyes projektzáró rendezvényen, amelyen Filep Márk önkormányzati képviselő is részt vett.

- Nagyon mozgalmas éveket tudhatunk magunk mögött. Több mint tíz évig tartott ez a folyamat, amelynek ma a végére pontot tettünk. Minden négyzetméter megújult, a statikai megerősítésektől kezdve a gépészeti felújításokon át, de ami sokkal érdekesebb számunkra, az a környezet, ahol a tanulóink és kollégáink töltik a mindennapokat. Komfortosabbá vált, modernebbé vált, hiszen a burkolatcseréken túl eszközfejlesztés is lezajlott, száz százalékos bútorcsere, korszerű tanárikat hoztunk létre. A tanulók számára a közösségi terek is megújultak – új, eddig nem használt tereket vehettek birtokba – részletezte dr. Kovács András, a Szent Orsolya-iskola igazgatója.

Fotó: Máthé Alexandra

 A fenntartó Győri Egyházmegye is szorgalmazta a felújítást, melynek köszönhetően korszerű testi, szellemi, valamint lelki nevelési és oktatási környezetet teremtettek a gyermekek számára.  – Nagyon fontos számunkra, hogy a korszerű, professzionális tudáson túl azt a megfelelő lelki közeget is megtalálják azok a családok, akik ránk bízzák a gyermekeiket. Elsősorban a vallásukat gyakorló családok számára kínálunk alternatívát, de természetesen nyitottak vagyunk azok felé is, akik szeretnék, hogy valami olyanban gazdagodjanak a gyermekeik, ami esetleg kimaradt az ő életükből – tette hozzá az igazgató.  

 

Fotó: Máthé Alexandra

Az intézmény felújítása során újjászülettek az épületegyüttes belső terei, homlokzata, lefedték az udvart, amely révén bővült az aula, kialakult egy tornaszoba és egy tetőterasz. A fejlesztéssel a korábban használaton kívüli terek közösségi funkciót kaptak. Modernizálták a gépészetet, a teljes burkolatot, kicserélték a nyílászárókat, kilencszáz ember kiszolgálására alkalmas konyhát alakítottak ki. Az építési munkálatokon túl korszerű nevelési-oktatási eszközöket és bútorokat.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek