| 2025. december. 19. | 1 perc olvasás

Bejglivel köszönték meg a cukrásztanulók a mentők és tűzoltók munkáját

A Soproni SZC Vendéglátó, Kereskedelmi Technikum és Kollégium cukrásztanulói idén is bejglivel köszönték meg a mentők és tűzoltók egész éves munkáját. Az intézmény diákjai és tanárai évek óta ajándékoznak ünnepi süteményeket a készenléti szervek dolgozóinak.

A bejgliket pénteken adták át a Rendészeti Integrált Központban, ahol Kuntár Csaba, a Soproni Szakképzési Centrum főigazgatója, valamint Sterbenz László,  a vendéglátó szakképző iskola igazgatója is segítette a tanulókat az átadásban.

A közel húszfős diákcsapat két napon át dolgozott a finomságokon, amelyek elkészítésében tanáraik is közreműködtek. A több kosárnyi bejgli az ünnepek alatt is szolgálatot teljesítő mentők és tűzoltók asztalára kerül.

Csillag Zoltán mentőtechnikus és szóvivő elmondta:

„Az Országos Mentőszolgálat soproni bajtársi közössége nevében hálásan köszönjük a diákoknak és tanáraiknak, hogy idén karácsonykor ismét gondoltak ránk. Ezek a figyelmességek sokat jelentenek, hiszen a szolgálatban lévő kollégáknak is segítenek ünnepi hangulatot teremteni.”

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek